Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Nagy Sándor: „A bor" szerepe a magyar dráma fejlődésében. (Részlet egy készülő Gárdonyi-tanulmányból)

Kétségtelen, hogy első jelentősebb világirodalmi olvasmányai nagy hatással voltak rá, hiszen ha csak a neveket idézzük akkor is olyan jelentős írókat sorolhatunk fel, mint Dante, Shakespeare, Goethe, Moliére, a modernek közül pedig Mark Twain, Zola, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Turgenyev és Gorkij. Éles megfigyelőképességével és szívós, autodidaktika tanulnivágyásával ezekből az olvasmányokból jelentős dramaturgiai ismeretekre is szert tett, de témaválasztását már saját író karaktere szabta meg a magyar paraszti élet ábrázolásának irányába. Ismerte a kortársak műveit, Tóth Ede népszínművét, A falu rosszát még tanítóskodása idején rendezte, a kor divatos színműírói pedig közvetlen barátai voltak, Rákosi Jenő tői Bródy Sándorig. Bródyt A dada megírásakor néhány jótanáccsal látta el ..az alakok szimpatikusabbá tételére" [3]. Jól ismerte tehát a kor magyar drámairodalmának pangását, a népszínmű zsákútcáját, amely már képtelen volt a magyar parasztság életének még megközelítő realista ábrázolására is. A népszínmű története még a szabadságharc előtti, a reformkorban fogant nemzeti lelkesedés korában kezdődött. Szigligeti Ede adott megfogalmazást a különféle törekvéseknek a Szökött katona megírásával. A népszínmű elődeit kutatva a polgári irodalomtörténetírás eltúlozta a bécsi népszínművek különféle válfajainak, így a német tündérbohózatoknak hatását. Szigligeti még később is lényeges különbséget tett a magyar népszínmű és a német minták után keletkezett magyar bohózatok között. (A dráma válfajai) [4], A szabadságharc előtt olyan drámák váltak szükségessé, amelyek a nemzeti jelleg hű visszaadásával nevelték a közönséget a reformgondolatok szellemében. Az így létrejött népszínművekben megjelenik az úr-paraszt különbség, sőt ellentét, és így a népszínmű is hozzájárult ahhoz, hogy a nép uralkodóvá váljék a költészetben. Érthető hát, hogy már megszületésekor kiváltotta a reakciós, konzervatív kritika támadását. A Petőfi ellenes harc vezetője, a vértelen, szalon-költészet vezéralakja, Császár Ferenc azért bírálta a népszínművet, mert a nép ,,salakiát" ábrázolták., és politikát kevertek az irodalomba. (Császár Ferenc: Gondolattöredékek a divatos magyar népszínművekről. Életképek. 1844. I. 9—10. szám). A Budapesti Híradó is élesen elítélte a Csikóst (1847.), mert „bűnmérget csepegtet a nép szívébe", mert a „nemesek, urak ellen izgat." (1847. III. 9. szám) [5], A népszínmű a németek mellett sokkal inkább merített a francia romantika alkotásainak demokratizmusából és a magyar elődök műveiből. Elsősorban Balogh István: Angyal Bandi, Ludas Matyi; Vándza Mihály: Zöld Marci; Gaál József: Peleskei nótárius című darabjaira gondolunk, amelyekben a megvetett, elnyomott nép kap hangot. Vándza Mihály művében már megjelent a betyár is, aki a népszínművekben az elnyomottak képviselője lesz. Szigligeti Ede a Szökött katonában már sajátosan magyar alakokat szerepeltet, de Korpádi Gergely sorsában még sok vonás emlékeztet a francia romantika mondanivalójára és szerkezeti megoldására (osztálykülönbség gondolata, az elcserélt törvénytelen gyermek szerepeltetése, aki főúri sarjadék stb.). A népszínmű műfajának ötvöződését vizsgálva Gyulai Pál is rámutatott a francia hatásra, észrevéve a demokratikus mondanivalót is: 309-