Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Nagy Sándor: „A bor" szerepe a magyar dráma fejlődésében. (Részlet egy készülő Gárdonyi-tanulmányból)
..Annyira eredetinek, látszó népszínműveinkben is észrevehető a fran-czia népdrámák hatása. Itt is, mint ott, szüntelen meg van alázva a felsőbb társaság az alsóbb rovására, s alapja az össze nem olvadható tragikomikai elem" [6]. Bayer József mutatott rá a népszínmű magyar forrásaira, a tündéries, tüneményes vígjátékokra, amelyekben első csírájában megvan a nép költészete, dalai és egyszerűsége [7]. Az 1848. előtti politikai, társadalmi élet demokratizálódása és az irodalomban Petőfi fellépésével határozottan a nép felé való fordulás létrehozták tehát a színpadon is a haladó társadalmi mondanivalójú és a nép dalait megszólaltató népszínművet, amely sikeresen olvasztotta magába a francia romantika és a magyar elődök értékeit, leszorítva a színpadról a tündéries bohózatokat, amelyeknek elterjedésétől Gyulai Pál is óvta irodalmunkat: ,,Ki merjük mondani, hogy a tündérvilágból lehetetlen valódi színművet írni" [8], A szabadságharc bukása után gyorsan bekövetkezett a népszínmű hanyatlása. A megváltozott társadalmi viszonyok között a középnemesség már nem rokonszenvezett a parasztsággal, amely régebben harcostársa volt a nagybirtok elleni harcban. A forradalmi események megijesztették a középnemességet, feladta demokratikus elveit, és a színpadon sem akarta látni a valóságos problémákat. A népszínművekben, amelyek korábban a polgárosodás zászlóvivői voltak, most eluralkodott a stilizált parasztvilág, sírva-vígadó dalokkal, vasárnapi ünneplő ruhával, harangszóval, lakodalommal. A népszínmű elveszítette társadalmi alapját, nem törekedett az úr-paraszt ellentét bemutatására. Már Szigligeti darabja, a Cigány (1853.) is nagyon messze esett a Csikós (1847.) haladó demokratizmusától, a palota és kunyhó ellentétének bemutatásától. A népszínművekben megerősödtek az operett-elemek, fokozatosan háttérbe szorult a polgári, vagy népdráma felé mutató jelleg. A kettéválás lehetősége kezdettől megvolt. Gyulai Pál sürgette is a tiszta műfajok mielőbbi kialakítását [9]. A kiegyezés évtizedében már teljesen világos, hogy a negyvenes évek népiességének szülötte nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Szigligeti Ede A lelencben (1863.) példát adott ugyan a népdrámára a romantika levetkőzésével, de példát adott arra is, hogyan kell az összeütközést kikerülni, a konfliktust szentimentálisan feloldani. A népdráma reális elemei felvillannak még Abonyi Lajosnál (A betyár kendője, 1871.), de az 1874-es pályázatot elnyerő Falu rossza végleg eldönti az ingadozást az énekes, dalos, táncos népszínmű javára. Mégis nehéz megítélni Tóth Ede munkásságát [10]. Mert a Falu rossza tartalmaz valamit a paraszt drámia önállósításából, A tolonc is egyike azoknak az alkotásoknak, amelyek legközelebb állnak a nép drámához, de Tóth Ede követőinél a népszínmű nem tudja levetkőzni stilizált, hazug hangját egészen Gárdonyi fellépéséig. A Lukácsy Sándor-féle népszínművek eltorzították a falu és a falusi ember valóságát, annál is inkább, mert az 1875ben megnyílt Népszínház első igazgatója. Rákosi Jenő tudatosan törekedett a komoly problémák elhallgattatására. A népszínmű elsekélyesedését két nagyszerű színész. Blaháné és Tamási József is segítették. A népszínműírók rájuk gondolva alkották 310-