Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Kovács Vendel: Az utasítás, közlés és beszélgetés dialektikus összefüggéseiről

Noshát elöljáróban az utasítasról is elmondhatunk annyit, hogy szintén élénkíti az oktatást, és elevenebbé teszi a tanulókkal való foglalkozást. Nem is szólva arról, hogy a tudatos mozgósításhoz utasításra van szükség, és nem közömbös az, hogy milyen előzmények után és milyen szempontok érvényesülése mellett utasítunk. A gyakorlat ugyanis azt mutatja, hogy az utasítás alkalmazása eléggé bizonytalan. Meggyőződhetünk erről nemcsak a tanítási órák megfigyelése során, hanem a nevelők óraelemzéseinek megfigyelése közben is. A legritkábban fordul a figyelem az utasítás indokolt, vagy indokolatlan voltára a felszólítást követő passzivitás okaira, az utasítás elsikkadására, stb. Vagyis a tanításnak olyan mozzanataira, amelyeken elsősorban múlik a tanulók aktivitása. Nem mutatnak rá az elemzések még kirívó esetekben sem arra, hogy az utasítások hogyan mosódnak el sorozatosan anélkül, hogy a tanulók valamit is megvalósítanának belőlük Pedig gyakori jelenség, hogy a felszólítás után mutatkozó csend. — ami sokszor természetes — megzavarja a nevelőt. Ezért a csend kitöltése céljából magyarázkodásba kezd. Mikor ez sem segít, közöl, majd kínos biztatások kíséretében újra kérdez, de most már az utasítás csekélyebb erejével. Végül is a feladatot a nevelő oldja meg, de most már futva, mert most már sietni kell. S ez a .,sietni kell'' a felmentő indoklása egyben az eredménytelen eljárásnak [6], Az óraelemzésekben a közlést és beszélgetést elég gyakran érintik a bírálók. Az értékelés szempontjai közt azonban csak az élénkítés ismétlődik. A sikertelenség okait ritkán kutatják. Legtöbbször csak a csökkent eredmény szerény konstatálására szorítkoznak. Hogy miképpen lehetne elosztani és gazdaságosan megvalósítani a közlés, a beszélgetés és az utasítás eljárásait, s hogy az egyes módszerek konkrét alkalmazása hogyan segíthetné elő együtt és közösen az adott nevelési feladatok sikeresebb megvalósítását, — ezzel a kérdéssel különösen komplex formában, alig találkozunk a gyakorlatban is. * * A probléma megvitatása után vizsgáljuk a három eljárást általános összefüggésében. Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, hogy mind a három eljárás verbális jellegű. Tehát a második jelzőrendszer pszichikai megnyilvánulása: a nevelő részéről is és a tanuló oldaláról is. Nem lehet tehát sem utasítani, sem közölni, sem kérdést feltenni anélkül, hogy a beszédben felhasznált fogalmakat illetően bizonyos képzetei ne lennének a tanulónak. Majd a közlés és beszélgetés elvezethet egy új, eddig még nem ismert fogalomhoz, amely később az utasításban is mint alkalmazott ismeret szerepel. Tehát erősen fogalmi jellegű a közlés is, a beszélgetés is és az utasítás is. Úgy azonban, hogy állandóan kapcsolódik az első jelzőrendszerhez, annak eredményeihez, az érzéki szemléletekhez, közvetve pedig azon jelenségekhez, melyeknek tükröződései a képzetek. Ez természetes. Nemcsak azért, mert az absztrakt gondolkodást általában is kíséri és átszövi az érzéki ismerés [7], hanem azért is, mert 26