Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

nie kell", egyenesen igényli, hogy a fejedelem, vagy az ország dolgozzon formálásán. „A szántóvetőről, a kézművesekről van itt szó... akikből áll jobbára a társaság." Mit kell nekik tudniok az írás, olvasás és főként papíros nélkül való számvetésen kívül? . . arra taníttasson a köznép, ami mindegyikét jobb emberré, hívebb jobbággyá, szelídebb atyává, szorgalmatosabb szántóvetővé, fáradhatatlanabb kézmunkássá teheti." Hogy pedig sorsába belenyugodjék, „. . . tanulja bibliáját jobban érteni, esmérkedjen meg annak főbb tanításaival, tulajdon kötelességeivel, s tudja okát adni, miért kell neki kötelességében szentül eljárnia. . . Tudja tökéletesen mindazt, amit az igazgató szék néki je parancsolt, vagy megtiltott" [153]. A vallás, az egyház és az uralkodó osztályok szövetségét a dolgozók elnyomásának biztosítása érdekében napnál világosabban mutatja az egyébként felvilágosodott Ewald elmélkedése. Ewald maga a vallás tanítását korántsem hiszi el teljesen. Tudja, hogy „ez vagy amaz hitbéli ágazat nem igaz", hogy a bibliában sok minden nem található meg, amit pedig a néppel olvastattak évszázadok óta, stb. De „nagy oktalanságának tartja ilyeneket a köznép előtt hánytorgatni. „A gyáva köznép"-nek, „aki ifjúságától fogva véres verítékével keresi minden falat kenyerét, akinek igen szűken van kiszabva a pihenésre, s nyugalomra minden órája", szüksége van a vallás vigaszára, ahhoz, hogy élni tudjon. A köznép megvilágosítását tehát csak „Krisztus igaz tanításán" kell felépíteni. Ügy kell tanítani a köznépet, hogy így gondolkodjék: „Az isten akarja, hogy elöljáróimnak engedelmeskedjem s lefizessem az adót, melyet reám mérnek. Vétkezném tehát isten ellen, ha ezt nem cselekedném, mert az elöljáróknak hatalma nem történetből, hanem isten rendeléséből vagyon. . . egyedül csak eddig kell a köznépet az ő jussaiban megvilágosítani, mert ez elegendő" [154]. A művelődéspolitika osztály korlátait csak a magyar értelmiség legforradalmibb gondolkodású tagjai törik át. A köztársasági mozgalom kultúrpolitikusának, Hajnóczy Józsefnek előfutára, legalábbis ebben a pillanatban az a Kovács Ferenc megyei mérnök, aki a Mindenes Gyűjtemény hasábjain több cikkben is kifejti nézeteit a magyar nemzet pallérozásáról [155], Főfigyelme a nép oktatása. Az igen tiszteletreméltó irodalmi igyekezetekre azt jegyzi meg, hogy „a nyelv és nemzet pallérozását" „hasznosabb és előmenetelesebb volna... a legalsóbb lépcsőn kezdeni". Nálunk csak a kevés vagyonos ember művelődik, de ez csak „egy kalánka édes víz ez ilyen nagy tengernek s mellette csakugyan sós marad a tenger." A sok szegény tudatlan ember nem is jó szemmel nézi az olvasó gazdagokat: „Ráér, lám úgy sincs más semmi dolga, mivel is mulatná mással az időt? Vólna csak úgy mint én, tudom bizony nem jutna olyan könnyen eszébe!" Kovács Ferencnek már e megjegyzései is mutatják, hogy mélyebben gondolkozik a kultúrpolitikai problémáról és valóban látja annak gazdasági, politikai oldalát is. Van bátorsága előretörni ahhoz a gondolathoz, hogy nem a kultúra vezet el a szabadsághoz, hanem fordítva: a köznép, a jobbágyság felszabadítása az előfeltétele annak, hogy a nép igazán műveltté válhassék. Utópizmusa csak abban mutatkozik meg, 18* 254