Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: A nemzeti művelődés ügye 1790—91-ben

törvényeiből fejtegetni, s nyomozó elmélkedés által gyűjtögetett okokkal fogja maga között elvégezni: van-é vagyont illető juss, vagy nincs" [150]. Ezek a korlátai a felvilágosodásnak Franciaországban éppen így megvoltak. Az uralkodó osztályok, illetve az uralomra törő s az uralmat megosztani nem akaró polgárság alapjában helyesen ismerte fel a felvilágosításnak a hatását a köznépre, a dolgozókra: a felvilágosodás, ha gátat nem szabnak neki, a dolgozókat olyan tények és összefüggések felől is felvilágosítja, amelyek az osztályuralom megszűnéséhez vezetnek majd el. Ezt pedig a polgárság, mely még át sem vette a hatalmat, természetesen nem akarta. Még kevésbé akarta ezt nálunk a közép- és köznemesség. Bessenyei leghaladóbb korszakában, tehát 1780 körül, eljut oda, hogy elvileg minden rendű és rangú ember számára követelje a kultura áldásait. A magyar nyelvű tudományt azért hirdeti, hogy így ,,a tudományok közönséges hasznúak legyenek és kiterjedjenek az országnak minden rendű lakosaira egyaránt." De még ez elvi megállapítás mögött is meghúzódnak bizonyos megszorítások, mely a korba beállítva válnak igazán világosakká. A tudós társaság hasznait előszámlálván ismét felhozza, hogy ezáltal a tudomány az ország minden rendű lakosaira kiterjedne. De mindjárt hozzá is teszi: „Amellyel nem az a célom, hogy személy szerint minden hazafi tudós légyen; hanem hogy a legegyügyűbb rendű és sorsú emberek is a magok elmebéli tehetségeket az emberi társaság javára fordíthatnák!" [151]. Ewald is egyetértett azzal, hogy kell valami tudást adni a népnek, a dolgozóknak is. A döntő és nagy kérdés azonban most már nem is ez, hanem hogy a felvilágosítás milyen mértékű legyen. És hazatérve biharmegyei magányába, Bessenyei is csaknem ugyan azon szavakkal fogalmazza a köznép megvilágosításának határait, mint Ewald. A természet világában olvassuk a következő sorokat: „Aki eke szarván keresi élelmét, Nem kíván magának kitanult nagy elmét. Nem kell a könyveket vetni, hányogatni, Azért, hogy egy ekét tudjon igazgatni" [152]. Kazinczy arisztokratizmusa is félreismerhetetlen, bár ő „gubába vagy bársonyba öltözött köznép"-ről beszél az Orpheus Bevezetésében. Az ő erkölcsi, ízlésbeli és szellemi arisztokratizmusa mögött is a polgárosodó középnemesség osztály érdekei húzódnak meg, csak kifinomodott formában. „Chimériai szándéknak" nevezi azt, „mely a köznépet. . . megvilágosítani igyekszik", mert úgy érzi, hogy „a világosság elfogadására kevés emberek és csak a jószívűek alkalmasok" és hogy „van olyan igazság, mely a rossz ember szívében mindig az, ami a gyermek kezében a tűz és a kés." Hol lehet megvonni a köznép megvilágosításának határait, az uralkodó osztály sérelme nélkül? Ewald pontosan körülírja azt a műveltségi maximumot, amely még veszélytelen, sőt ami hasznos az uraknak, hiszen a teljesen műveletlen köznép már nem lenne képes emelni a termelés színvonalát. Mindenekelőtt leszögezi, hogy az egyes kiváló ember számára ilyen határokat vonni nem lehet. Ellenben a „gyámoltalan sokaság", mely „mások oktatása nélkül nem gondoskodhatik,. . . semmit se tehet egyebet annál, amit baromi gerjedelmeinek kielégítésére ten253-