Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1962. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 8)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Somos Lajos: A túlterhelés elleni küzdelem didaktikai problémái

De a iecketanulásnál is nagyobb gondot okoz a gondolkodásban elmaradt tanulónak a különféle írásbeli feladatok megoldása. Itt már produktív gondolkodásra van szükség. Ennek fejletlensége miatt általában háromféle választása lehetséges: 1. próbálkozik, birkózik a feladatokkal. Órákat is eltölthet velük. 2. Segítséget kér a család felnőtt tagjaitól. Ezzel nem is volna baj, ha a segítség megmaradna azon a határon, amelyen még valóban segítségnek mondható. Sokszor azonban a segítség átveszi a tanuló szerepét. A tanuló ilyenkor tétlen marad, s gondolkodása semmit sem fejlődött, semmit sem erősödött. A nehezebb feladatokkal szemben még tehetetlenebbé válik. A 3. lehetőség az, hogy feladja a küzdelmet és semmit sem csinál meg feladataiból. Ilyen körülmények között az egész iskolai munka értelmetlenné válik számára, s ha mégis iskolába kell járnia, mit tud csinálni az órán? unatkozik, szórakozik, rendetlenkedik. így alakul ki lassan és fokozatosan a „buta és rossz" tanuló típusa saját hibáján kívül, részben azért, mert elhanyagoltuk a gondolkodás rendszeres fejlesztését. A didaktikai feladatok megtervezésével összefüggő kérdés a gyakorlás, illetve a gyakorlottság kialakításának problémája. Akár a gondolkodás, akár a tevékenységnek bármilyen formáját nézzük, azt tapasztaljuk, hogy a gyakorlottság hiánya, vagy hiányossága nagy mértékben növeli a tanuló megterhelését, viszont a gyakorlottság, az ismeretek alkalmazásában szerzett jártasságok és készségek megkönnyítik a tanuló munkáját. Már Claparede rámutatott arra, hogy a feladatok végzése során bizonyos idő múlva a munkagörbe emelkedést mutat, vagyis növekedik a teljesítmény. Ez a növekedés a gyakorlás eredményének tudható be. Mennél gyakorlottabbak vagyunk bizonyos feladatok végzésében, annál könnyebben és annál rövidebb idő alatt és ráadásul annál biztosabban végezzük azokat. Jelenlegi oktatási formáinkat kezdve az óra tervezéstől, bizonyos egyoldalúság jellemzi még mindig. Altalánosnak mondható az a tapasztalat, hogy a számonkérés és az új anyag tárgyalása igénybe veszi az óra túlnyomó részét, még olyan tantárgyaknál is, amelyeknél a gyakorlat középpontú feladat, mint pl. a nyelvtannál, nyelvek tanulásában, matematikában, fizikában, kémiában. Az is megfigyelhető a mindennapi munkában, hogy mennél felsőbb osztályban történik a tanítás, annál inkább rövidül a gyakorlásra fordított idő. Az ismeretek elsőbbsége a gyakorlattal szemben még mindig kísért, és kisérteni is fog mindaddig, amig egyfelől a tanterv végre nem hajtja a tervezett anyagcsökkentést, másfelől alkalmasabb módszerekkel meg nem rövidítjük az új anyag feldolgozására szánt időt, és az eddigi 2—3 perc helyett 10—15 percet juttatunk az ismeretek gyakorlati alkalmazására. A Moszkalenkó által javasolt óratípusnak az a nagy előnye, hogy a gyakorlásra általában 15 percet biztosít. A gyakorlásra szánt időkeret növelése nem valami különös eljárásmódok bevezetését teszi szükségessé, hanem sokkal inkább az anyag célszerű feldolgozását. Ha a részleteket elmellőzzük, — és ezt nyugodtan, főfeladatunk sérelme nélkül megtehetjük, — akkor a lényeges, a fontos tudnivalók megtanítására kevesebb idő is elegendő lesz. Ha a szemlél20