Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

I. Tanulmányok a nevelés és oktatás kérdéseiről - Dr. Somos Lajos: Az eldöntendő kérdés, mint didaktikai probléma

Dr. SOMOS LAJOS főiskolai docens: AZ ELDÖNTENDŐ KÉRDÉS MINT DIDAKTIKAI PROBLÉMA Az oktatás folyamatában igen jelentős szerepe van a tanár kérdéseinek, amelyekkel a tanulókat tevékenységre mozgósítjuk, azaz megfigyelésre, ítéletalkotásra, következtetésre, értékelésre és más, az oktatással összefüggő feladatra szólítjuk fel. Tartalom és forma szerint igen különböző kérdések kerülhetnek alkalmazásra a tanítási órán, attól függően, hogy a kérdésnek milyen funkciót kell betöltenie az oktatás folyamatában. A különféle kérdéstípusok közül az úgynevezett eldöntendő kérdés évtizedek óta problémát jelent didaktikai irodalmunknak, mert bár elméleti szakmunkáink állandóan és gyökeresen ki akarják irtani, a gyakorlatban mégis lépten-nyomon találkozunk vele. Legújabb didaktikai irodalmunkban általában ilyen megállapítások olvashatók erről a kérdésről: ,,Helytelen az eldöntendő kérdés, amelyre a felelet igen vagy nem" [1]. A legtöbb szerző megelégszik ilyen kategorikus kijelentéssel minden indokolás nélkül. Találkozunk azonban indokolással is. így pl. egyik főiskolai szakdidaktikánk [2] azért helyteleníti az eldöntendő kérdést, mert amint mondja: ,,ha eldöntendő kérdéseket teszünk fel, nem adunk elég problémát." Lényegileg ugj^anezt a megállapítást találjuk Nagy Sándor legújabb didaktikai munkájában is: „Kerülni kell a hibás kérdéseket. Ilyen többek között az ún. szuggesztív kérdés, amely a feleletet magában foglalja, s a tanuló erre gondolkodás nélkül igen-t mond; ilyen továbbá az alternatív (eldöntendő) kérdés is, amelyre a felelet csak igen vagy nem lehet, s a tanulók a jó szerencsére hagyatkozva mondják vagy egyiket vagy másikat" [3]. Az eldöntendő kérdés fogalma általában azonosult az olyan kérdés fogalmával, amelyre igen vagy nem a tanulók válasza. Igen sok szerző nem is használja az eldöntendő kérdés elnevezést, s csupán az igen-nem válaszos kérdések ellen emel óvást. Egyik főiskolai módszertani jegyzetünk [4] pl. azt írja, hogy „kerülnünk kell a kérdve-kifejtő beszélgetés olyan típusát, amely a tanulóktól csak igen vagy nem feleletet kíván". Kairov maga is az olyan kérdéseket ítéli el, amelyekre egy szóból álló válaszokat kaphatunk (igen, nem, jó vagy rossz) [5]. Bár igen nagytekintélyű pedagógusok határozottan elítélik az eldöntendő kérdést, egyöntetűnek mégsem mondhatjuk az állásfoglalást 5