Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Lőkös István: Miroslav Krleža magyarul

élete . . . legboldogabb napjait." "Még mindig visszasírja a számára oly „csodaszép örömöket" jelentő korszakot. Unokaöccse, Pacak Tassilo, tipikus sznob, aki hangosságával vonja magára a figyelmet, s egy kereskedősegéd módjára rakja ki „rendkívüli olvasottságának és kultúrájának egész raktárra való bizonyítékát." Ráday Xénia a „polgárlányok" szokásához hasonlóan, „teljes hidegvérrel" ment feleségül Pavlinics miniszterhez, játszadozva tette tönkre és juttatta börtönbe Ballocsanszky Vladimírt, hogy később, mint félhülyét hurcolja magával egész Kosztan je vecig. Persze ennek a degenerált Ballocsánszkynak azért még maradt annyi esze, hogy amikor Xénia Hamburgba akar tőle szökni, mint valami vérszomjas vadállat átharapja a torkát. Külön színt jelent a regény szereplői között Szergej Kirilovics Kirialesz, a görög—orosz—grúz származású, művelt „egyetemi tanár", aki ugyanakkor anarchista, nihilista és főleg dekadens lelkivilágú egyéniség, s aki tehetetlenül vergődik a polgári világ mocsarában, míg végülis kilátástalanságában a vonat alá veti magát. A szereplők sokszínű és olykor egészen merész eszközökkel való jellemzése mellett, a regény leírásai ragadják meg legjobban az olvasót. A naturalizmus, az impresszionista képalkotás igazi mestereként mutatkozik be Krleza, aki valósággal játszik az írói eszközökkel. Persze, ez a játék sohasem öncélú. Nem öncélú, mert a Rádayak, a Liepachok világának leleplezését szolgálja, s végülis diadalmaskodik az igazi realista kép-, jellem- és konfliktus-ábrázolás. Ez a regény Krleza magyarországi ismeretének megintcsak igen jelentős állomása [45]. 1959-ben került sor a lírikus Krleza elsőízbeni magyar bemutatására. A Magyar Helikon gondozásában megjelent a Balade Petrice Kerempuha „Éjtszakának virrasztója" címen [46]. A fordítás rendkívül nehéz és fáradságos munkáját Csuka Zoltán, a délszláv irodalom magyar nyelvű tolmácsolásának nesztora végezte. Mint a kötethez írott utószavában megjegyzi, harminc esztendő nem mindig zökkenő nélküli munkájának legjelentősebb állomása ez a fordítás. S hogy munkáját a legteljesebb siker koronázta, bizonyítja Krleza elismerő levele, amelyben ilyen meleghangú sorokat olvasunk: „Mindjárt az elején hangsúlyoznom kell, hogy már első olvasásra (prima vista) az a meggyőződés alakult ki bennem, hogy nem is olyan bizarr és megvalósíthatatlan ezeknek a balladáknak a magyar átültetése, mint ahogy azt én. a született kételkedő, eleinte elvileg hittem . . . Amint Ön is említette, a legveszélyesebb fordítási kalandok egyikébe bocsátkozott, abba, hogy egy olyan költői témát ültessen át magyarra, amely már önmagában véve kalandos természetű, s egy rég elfelejtett nyelven kerül elmondásra; olyan nyelven, amely ma már mindenfelől sebeket kapott, össze-vissza törődött és perforálódott, s amely ma már inkább csak különös spiritiszta szeánszokon mozog, mint kísérteties árny; inkább érzelmes sóhaj a sírok fölött, semmint élő szó, s amelyről a szerző is meg volt győződve, .414