Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Lőkös István: Miroslav Krleža magyarul

kat", hogy „ .. . eszelős lázukban . . . minél több kincset és váltót szerezzenek, minél több adóslevelet, csekket és telekkönyvi kivonatot kaparintsanak meg maguknak . . ." [33] És ez a heremódra élő, lump, „kékvérű" és olykor már idióta társaság — befogadva maguk közé még közönséges ringyókat is — megfertőzte a századforduló és az egész XX. század elejének horvát világát. A Castelli bárónők és Ignjat Glembajok nem ritka jelenség a kor horvát társadalmában, de a „modern" európai nagyvilági életben sem. S amíg az Ignjat Glembajok kétes egzisztenciájú nejekkel trieszti reneszánsz palotában élvezik szelvény vágásuk gyümölcsét, addig a kis varrólány — mert névjegy nélkül a Glembayházba nem lehet bejutni — kilátástalanságában leveti magát az emeletről. S amíg mindez lezajlik, Castelli bárónő („ . . . aki azok közé a nők közé tartozott, akik átengedik magukat életmámoruk sodrának, s bódultan ringatóznak képtelenségek, sorsok és egzisztenciák tetején; gyászon és hullákon, mint valami aranybrokát hordszéken"), nyugodtan sétáltatja Fifi nevű máltai pincsijét, amelyik végülis elpusztult „ . .. minden valószínűség szerint az idült bélhurutjában beállt komplikáció következtében" [34], Ez a rendkívül komplikált és meghökkentő horvát valóság ezernyi szállal fonódik össze a ferencjózsefi Magyarország világával. A Glembajok hozzánk is eljutnak és a magyar dzsentri mentalitás is fel-feltűnik a horvát életben. Horvát és magyar valóság keveredik így Krleza ciklusában is, amelynek bemutatása, leleplezése és bírálata valóban Ady bátor szókimondására emlékezteti az olvasót. Nagyon kor- és valósághű a kép, amelyet Krleza fest a ferencjózsefi Magyarország Terézváráról, a „dunántúli alsóvári megye" székhelyéről, ahol „Thurzói Thuróczi Aladár bíboros, államférfi és hitszónok" született, aki „tüneményes hitszónoki pályafutása alatt ezrével irtatta a kálvinistákat és boszorkányokat". Ez a Terézvár, „amolyan gesztenyefasoros magyar város", ahol a sétányt Mária Valéria főhercegnőről nevezték el, s tarka összevisszaságban megtalálni itt a nyilvánosháztól az Underwood-írógép reklámplakátjáig mindent. Van üveg- és papírgyár, malom, székesegyház, s „egy laktanyává adoptált barokk jezsuita kolostor". A sétány keleti végén pedig Kossuth Lajos mellszobra fehérlik „oleánder és örökzöld bokrok között', nyugati végén meg „a megboldogult Erzsébet királyné szobra, aki — mint ismeretes — roppant nagyra volt a magyar királynéi rangjával". „A királyné szobra tövében nyáron negyvennyolcas hadirokkant árulta málnaszörpét és színes léggömbjeit. Kossuth szobra mögött pedig diszkréten, borostyán- és babérlombok közé húzódva, groteszk fakéz mutatott előre, alatta két szimmetrikus zérót viselő táblácska (a pannon W. C. amolyan parlagian oktondi szimbólumával)" [35]. Ilyen volt hát a dunántúli Alsóterézvár (ha úgy tetszik Pécs; ennek különösebb igazolása a leírások ismeretében szinte felesleges), „a platános és székesegyházas város a tölgyerdők rengetegében, a dimbesdombos táj ölén, a Dunától a stájer határig és Balatonig hullámzó erdős vidék déli részén." És ebben a különös hangulatú magyar városban élnek, mozognak, cselekszenek Krleza jellegzetes alakjai: „Warronigg .410