Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György utóélete (I. 1772—1790)

kozás is. Az egyik nyelvből a másikba le nem fordítható kifejezések felsorolásánál a korábbi változatban ez áll a „Triumvir", „Triumvirátus" szavak után zárójelben: „Hármas Vitézek Bessenyei György Úr szerént." A kis megjegyzés a nagy úttörő és tisztelt mester iránti tiszteletről tanúskodik. Ugyanez mondható el a Magyar Musá

ban megjelent változat egyik terjedelmesebb záró megjegyzéséről is. Ideiktatjuk, mert igen jellemző a fiatal Batsányi gondolkodására és Bessenyeihez való viszonyára. „A M. Musának XLVII-ik darabja ad itt még egy szükséges jegyzésre okot. — A M. Versnek sokféle nemeiről a 29. 30. 31. szám alatt értekező ifjú poéta azt mondja: hogy az egyforma végezetű versek, nemcsak a négy, de még a kétsarkúak is alkalmatlanok a játszásra, s a magyar teatrumra készült darabokból a többi közt a Hunyadi szomorú-játékot vészi például, melyet ha ki játszószínbe akar vinni, kéntelen előbb láncaiból feloldani. (236 oldalon). Itt kiki látja (hanem ha a magyar tudományos dolgokban teljességgel idegen) hogy Bessenyei György Úrnak kétsarkú versben írt, s már 15 esztendők előtt világosságra jött Hunyadi László nevű szomorú játéka értetődik. A Hunyadi János négy sorú vitézi versnek a költője mégis ezt a maga munkájára magyarázta, s ez már elég ok vala néki, a négyes verset tovább is új okoskodásokkal, s nem a kétségbe vett dolognak velejét illető számtalan példáival védelmezni." Batsányi hozzáfűzi, hogy a világos értelemnek ilyen önkényes és tudatos kifacsarása olyan szóbéli villongásokra adhat okot, melyek egyáltalán nem tartoznak azután a dolgot és az ügyet előrevivő „nemes vetélkedések" közé. A kor viszonyainak ismeretében bátran mondhatjuk, hogy Batsányi megjegyzése csakugyan fején találja a szöget és jól megvilágítja a kor nem egy szócsatájának a belső terméketlenségét. Bessenyei nem ilyen pennacsatára gondolt! A fiatal Batsányi nemcsak maga igyekszik Bessenyei gondolatait továbbfejleszteni és alkotó módon újabb problémákra alkalmazni, hanem másokat is buzdít az úttörő nagy terveinek, célkitűzéseinek valóraváltására. Ismeretes, hogy a Magyarságban Bessenyei konkrét javaslatokat tesz, kiktől kellene minél előbb magyarra fordítani. Az ott említett szerzők között van Miliőt, a haladó szellemű francia történész is. Verseghy Ferenc Millot-fordításának előszavában [51] megírja, hogy Batsányi buzdította nem is egyszer erre a munkára Bessenyeire való hivatkozással: „Batsányi János Űr vala, ki engemet arra bírt, hogy Millótot magyarra fordítsam. Élőmbe terjesztette ő még 1787-ik esztendőben Bessenyei Úrnak az ő Magyarságában foglalt intéseit, melyeknek egyike Miliőt Történet-könyvének fordítását is javasolja: sok elmés és fontos okokkal támogatta ennek az Úrnak javallását s mindaddig vitatott, míg nékie kezet nem adtam." — Mikor pedig a munka háború és betegség miatt nem megy előre, Batsányi nem sajnálja a fáradtságot és újra biztatásba kezd. Azóta a Mindenes Gyűjtemény szerzői is felvetették a Millot-fordítás szükséges voltát. Batsányi 1789-ben írt levelében már erre az újabb vonatkozásra hivatkozik és nem is eredménytelenül, mert a nevezetes fordítás csakugyan elkészül, sok bajt okozván a jeles fordítónak. .382