Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György utóélete (I. 1772—1790)

Bessenyeiről tanulmányt is ír Batsányi [52], az első igazi irodalmi tanulmányt magyar nyelven magyar íróról. Ugyanazzal a nagy tisztelettel és megbecsüléssel szól róla, mint amiről eddigi megjegyzései tanúskodtak. Nemcsak elődjének és tanítómesterének tekinti, hanem olyan kortársának, akit a viszonyok mostohasága kényszerített le a literátori pályáról, de akinek életműve még nincs befejezve. A tanulmány végén, az új irodalmi folyóirat hasábjain „barátságosan" kéri Bessenyeit, vegye elő régi kéziratait, melyeket a cenzúra annak idején nem engedett kinyomatni, és megjobbítva azokat ,,a mái időknek, erkölcseinknek és a jó Ízlésnek állapotjához képest", adja nyomtatásba őket. Batsányi tehát úgy találja, hogy ezek a kéziratban maradt müvek érdemesek még mindig a nyomdafestékre, de át kell őket dolgozni, mert a magyar irodalom az utóbbi másfél évtizedben nagyot haladt előre. Cikkének egyik célja éppen az, hogy érzékeltesse ezt a haladást, hogy olvasóinak elméjét „újabb nemzeti litteraturánknak kezdetére, s mai napig miként lett folyamatjára egy kevésség" visszafordítsa. — Az előbb már láttuk, hogy a kortársak tudatában ebben az időben már élt a korszakváltás érzése, de világosan ezt először Batsányi fogalmazza meg. „Hogy ezelőtt tizenhét-tizennyolc esztendővel — kezdi a tanulmányt —• hazai nyelvünk művelődni, s annak természeti szépsége napfényre hozatni kezdett, többnyire csak hat-hét embernek tulajdoníthatjuk. . ." Haller Lászlót és Faludit még úgy említi, mint akik követőkre nem találtak, s így az igazi úttörés dicsősége Bessenyei Györgyöt, gróf Teleki Ádámot, Bárótzi Sándort és több más hazafiakat illeti, kik „a múlt tíznek elején keltek fel." A több más hazafi közül később Orczy és Barcsai említtetik még. A modern magyar literatura kezdete tehát lényegében a testőrírók és barátaik működése. (Idesorolandó a Batsányi által annyira becsült Ányos Pál is. Az ő műveinek kiadása körül buzgólkodott a legtöbbet.) Ez írócsoport „szerencsés fáradozásain" indultak fel és mentek még tovább „némely tudós férfiaink", mint Rájnis, Szabó Dávid és Révai, elhagyták „az addig járt közönséges utat" és „verseiket a görög" és deák mértékre venni próbálgatták." Ez irodalmi fejlődésünk másik lépcsőfoka, mely bebizonyította, hogy a magyar nyelv, amelynek felemeléséért történik minden, „a deáknak méltóságához minden európai élő nyelvek közül legközelebb járul." — Batsányíék nemzedéke mindkét lépcsőfokra támaszkodni kíván. Mit tart az új íréi nemzedék, annak egyik vezetésre termett egyénisége Bessenyei György működésében a legfontosabbnak, haladó hagyománynak? A tanulmány lényegileg két mozzanatot ragad ki: a tudomány magyar nyelven terjesztésének programját és az irodalmi kritikai szükségességét. A Magyarság gondolatsorait ismétli itt meg természetesen Batsányi, de idéz a Bessenyei György Társaságaból és A magyar néző Jegyzéséből, is. Majd megemlítvén az 1772-ben kiadott tragédiákat, az Eszterházi vígasságokat, az Embernek próbáját, Lukanust, A holmi ismertetésére tér át. A kötetből elsősorban Bessenyei .383