Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

I. Tanulmányok a nevelés és oktatás kérdéseiről - Rezessy László: Az úttörőzenekar problémái

A zenekarokat az esetek legnagyobb részében iskolák szervezik: mégpedig az általános iskolák az úttörőzenekarokat, a középiskolák az ifjúsági zenekarokat. A zeneiskolák együtteseit egész külön kategóriába kell soroznunk, ahol a zenei szempontok döntően eshetnek latba. Az általános iskolai énektanár maga tanítja meg úttörőit a furulya, a fémcimbalom, az ütőhangszerek kezelésére. Maga ül a zongorához (ha van), hogy játssza a kíséretet. Szabad, helyes ezeket a gyermekhangszereket kategorikusan az óvodákba, a gyermekszobákba és az előképző tantermeibe utasítani? Zeneiskolai tanulók viszonylatában igen. De az általános iskolai tanulókban éppen ezek a gyermekhangszerek ébresztik fel a zene szeretetét, s a vágyat, hogy zeneiskolába iratkozva, komoly hangszertanuláshoz kezdjenek. Hogy hamisak ezek a hangszerek, erről egyedül és kizárólag a Hangszerkészítő és Javító Vállalat tehet. És ez az a pont, ahol egy-két lépést tehetnénk előre a fejlődés útján. Tanítványaink szülei jelentős anyagi áldozatokra is képesek gyermekeik zenei fejlődéséért, de tovább menve 9 párt- és tanácsszervek, az Űttörőközpont is komoly összegeket fordítanak az úttörő csapatok hangszerkészletének bővítésére, egyedül a Hangszerkészítő Vállalaton múlik, hogy tanulóink jó hangszerekhez jussanak. Tisztáznunk kell a „gyermekhangszer" fogalmát, a fogalomkör két leglényegesebb jegyének kiemelésével: a gyermekhangszer olcsó és könnyen tanulható. Az első lehetővé teszi, hogy az ország minden általános iskolai tanulója beszerezhesse ezeket; a második, hogy kezelését a tanuló néhány hét alatt elsajátíthassa. A nálunk használatos gyermekhangszerek — a szükséges minőségjavítással — általában megfelelnek a célnak. De itt nem szabadna megállni. Uj és újabb gyermekhangszereket várnak úttörőink a Hangszerkészítő Vállalattól. Meg lehetne vizsgálni a külföldi kezdeményezéseket. Carl Orff-ra gondolok, aki az új gyermekhangszerek egész seregét állította be partitúráiba. Példaként csak a „Fidel"-t szeretném kiemelni, mellyel Orff nem kisebb célt tűzött ki, mint, hogy megvalósítsa a könnyen játszható vonóshangszercsaládot, a Piccolo-Fideltől a Kontrabasszus-Fidelig. (Carl Orff gyermekzenekari munkásságáról egy következő tanulmányomban részletesen is szeretnék beszámolni.) (Csak zárójelben és csak távoli álomként merem fölvetni az elektromos hangszerek ügyét. Pedig az egyszólamú elektromos hangszer elkészítése forradalmasítaná nemcsak úttörőzenénket, hanem egész szimfonikus zenekari kultúránkat is, figyelembe véve az ilyen hangszer hangjának rendkívüli szépségét és azt, hogy az elektromos hangszer hangjának nemcsak erejét, de színét is képes megváltoztatni a játékos.) Maradjunk azonban a realitások vonalán. Az volna talán a helyes — ahogyan S. F. mondja —, hogy csak a hangszert tanuló gyermekeket vonjuk be a társas zenébe, mert egyéb gyermekeknél nincsenek meg a kellő „művészi és esztétikai feltételek". Ezek szerint csak ott lehetne úttörő együttest szervezni, ahol zeneiskola van. De hiszen évtizedekre 214