Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

I. Tanulmányok a nevelés és oktatás kérdéseiről - Rezessy László: Az úttörőzenekar problémái

van még szükség ahhoz, hogy gyönyörűen fejlődő zeneiskoláink behálózzák a magyar falvakat. Addig a falusi úttörők ne muzsikáljanak? Ugy gondolom, az eddigiekből világosan kitűnik, hogy a félreértések a két nézőpont különbözőségéből erednek. S. F. a szakzenész szempontjai szerint tette meg hozzászólását és tegyük hozzá: helyesen. Sajnos, az Ifjúsági Plénum vitájában nem volt hozzászólás, mely az általános iskolák muzsikus pedagógusai véleményének adott volna hangot. Pedig ilyen sok van az országban és egyre több lesz. Bűn volna nem építeni rájuk, hiszen ők nevelik a magyar ifjúság egészét, a zeneiskolák csak egy kis százalékát. Kétségtelen, hogy a városi iskolák úttörőzenekarainak oszlopos tagjai a zeneiskolás gyermekek. De az is igaz, hogy a falusi muzsikus-pedagógusok zeneiskolák nélkül is képesek úttörőzenekar összehozására és vezetésére. Sokan zenei szempontból is kiváló munkát végeznek, sok helyen hibák is akadnak. Dehát megadtuk nekik a szükséges támogatást, a jó hangszereket, a jó műveket? Helyesebb volna, ha a támogatás, a segítségnyújtás megelőzné az ítélkezést. Az is bizonyos: ezeket az együtteseket nem szabad tisztán zenei szempontok szerint értékelni. Ezeknél a nevelői szempontok legalább olyan súllyal kell, hogy latba essenek, mint a zenei szempontok. Ha az általános iskolai énektanár triangulumot ad a gyermek kezébe, arra gondol, hogy ez a gyermek hamarosan tisztába fog jönni a ritmusértékekkel, meg fogja különböztetni a negyedet a nyolcadtól (ami ezen a fokon nem is olyan egyszerű dolog). A furulya vagy a fémcimbalom viszont a hangköz kitalálás, a lapról éneklés nehézségeinek leküzdésében segíti igen eredményesen tanulóinkat. A minőségileg ellenőrzött, jó gyermekhangszer tehát most és még jó pár évig nélkülözhetetlen az általános iskolában. Sőt, — az iskolareform során éppen úgy szeretnénk az általános iskolai énektanítást „zenei nevelés"-sé átformálni és ezzel egy lépést tenni előre a fejlődés útján —, hogy kibővítjük és rendszeressé tesszük a zenehallgatást, továbbá, hogy az eddiginél lényegesen nagyobb szerepet adunk a gyermekhangszereknek. Térjünk vissza a zenekarok ügyére. Említi S. F. Bartók Bélát is, ki néhány egynemű karához írt zenekari kíséretet. Nála az alap a vonószenekar (Ne menj el, Bolyongás), ehhez járul négykezes zongora és nagydob (Cipósütés), két fuvola, kisdob, timpáni (Huszárnóta) és a réztányérpár (Resteknek nótája). Bartók hangszerei tehát tökéletesen egybevágnak azokkal a követelményekkel, amelyeket S. F. állít fel az ifjúsági zenekarokkal szemben. Sőt, Bartók az ütőhangszereket is teljesen a tartalmi kifejezés szolgálatába állítja: a nagydob négy ütése akkor szólal meg a Cipósütés zenekarában, amikor az énekkar a „medve várja" szövegrészt énekli; a Huszárnóta szövege ugyancsak indokolja a kisdob és az üstdob-pár szerepét. Nem vitás, hogy Bartók zenekara az elérendő cél, erre a fokra kell eljuttatni zenekarainkat. De az sem vitás, hogy ezt a színvonalat ma 215