Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1961. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 7)

I. Tanulmányok a nevelés és oktatás kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: Az írásjelek szerepe az általános iskolai anyanyelvi oktatásban

ban való kifejezéssel függ össze [16]. És míg a verselemzéssel kapcsolatban a versmondattan a legemlegetettebb terület, az írásjelezés kérdéséről alig esik szó. Bizonyításul idézzük itt Lator László tanulmányát. Végigkíséri ugyan Radnóti költői fejlődését, de vizsgálódásának tárgya inkább a szóhasználat, az írásjelezést nem veszi figyelembe [17 j. Megvizsgálta a szóhangulat kérdését Radnóti verseiben Kurcz Ágnes, és érinti elnagyoltan az interpunkció kérdését: megállapítja, hogy Radnóti korai verseiben rengeteg a felkiáltójel, ami örömérzésének erőszakoltságát érezteti. Az interpunkció használata Radnótinál intellektuális. Szereti a gondolatjelet és a kettőspontot [18]. Kurcz említést sem tesz pl. a kérdőjelről, amelyik pedig — mint látni fogjuk—, igen fontos szerepet tölt be Radnóti költészetében. Az interpunkció kérdését Koczkás sem említi Radnóti költészetét tárgyalva; csupán ennyit ír: „A hangulatok oldott lágysága és a fegyelmet tartó lélek klasszikus keménysége találkozott itt össze

1, s adta meg e költészet egyéni szinét" [19]. Mind az iskolai oktatásban, mind a műelemzésekben igen elhanyagolt terület volt tehát az írásjelek szerepének vizsgálata. A továbbiakban éppen ezért Radnóti Miklós költői gyakorlatából szeretném megmutatni, hogy avatott nyelvművész kezében milyen fontos szerepet játszanak az írásjelek: Radnóti költészete alapján vázolni szeretném az írásjelek szerepének néhány jellegzetes esetét. Tipikusnak nevezni annyiban nem merem, mert az írásjel használata — mint maga a lírai mű, sőt annak elemzése is —, szubjektív, s így nem tipikus. De kétségtelen, hogy a megszámlálhatatlan variációkból jellegzetes példákat ki lehet ragadni. Felvetődhet az a kérdés, hogy miért csak egy költő művéből merítem a példatárat, hiszen talán beszédesebb lenne több írót megszólatatni. Azért tartottam célravezetőnek, hogy csak egy író művét vegyük alapul, mert így jobban meg tudjuk mutatni az árnyalatok változását. Legelőször is hallgassuk meg Radnóti véleményét az interpunkcióról. Kaffka Margitról írt tanulmányában ezt a jellemző részletet idézi Kaffkától: ,,Az Állomásokban mondatja Rosztoki Évával: hogy milyen rossz, unalmas, szánandó munka lehet tintával, fekete betűkkel dolgozni; egy tisztán fogalmi technikával, látványok nélkül, drága, sima, színes, gyönyörű habarcsok nélkül! Szárazon, színtelen." — Majd ezt állapítja meg Radnóti Kaffkáról: ,,A kifejezés gazdagítására minden eszközt felhasznál. Így az interpunkciót is, mely kifejező eszköze a gondolatközlésnek. A megértést szolgálja, s mint ilyen, a beszélt nyelv hangsúlyozásának, az arcjátéknak, a gesztusnak szimbolikus és konvencionális jele. Esztétikummá ott válik, amikor az író — mint Kaffka Margit is, — egyéni eszköznek tekinti és — elégtelennek érezve a leírt szónak önmagán való hatóerejét — tudatosan fokozni akarja írásjelekkel a hatást és öncélú érzelemkeltő eszköznek használja az interpunkciót. Ez s az aláhúzásoknak és felkiáltójeleknek túlzott használata is arra mutat, hogy Kaffka Margit nem bízik szavai kifejező erejében. Hangsúlyt, gesztust pótol ezzel az eszközzel is. Az élire állított, nem túlságosan szigorúan konstruált, de erősen és finoman különböztetni akaró stí169