Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: Radnóti Miklós eclogáinak nyelvéről (Szempontok a főiskolai nyelvészeti gyakorlatokon folyó nyelvi elemzéshez)

Költő és a Próféta lényegében egy személy, a prófétikus ihlettel, a látnoki erővel rendelkező vates alakja áll előttünk. Radnóti más alkalommal is szerepeltet prófétát (Lapszéli jegyzet Habakuk prófétához, Töredék): a próféta alakja mindenütt a világ gonoszsága, a világ romlottsága felett érzett nemes, szinte emberfeletti düh megtestesítője. Habakuk prófétához így ír: ,,. . . légy velem szigorú Habakuk!... Kormozz be talpig, te fekete düh!" — A Töredékben pedig ezt mondja: e szörnyű korra ,,. . . méltó átkot itt úgysem mondhatna más. —a rettentő szavak tudósa, Ésaiás." Az ecloga a Költő szavaival kezdődik: üdvözli a vad hegyi úton sietve haladó szép öregembert. A vad hegyi út az élet. a világ keménységére utal. A szép öregember jelzős szerkezet mutatja azt, hogy nemes az az érzés, ami a Prófétát űzi, hiszen a düh általában elcsúfítja az arcot, a Költő pedig szép öregemberről beszél. A sietséget érzékeltetik a ,,szárny emel-é, avagy üldöz az ellen?" kérdő mondatok. Majd felel is a Költő a kérdésre: szárny emel, indulat űz, a szemedből lobban a villám. — Az igei állítmányok (emel, űz, majd befejezésképpen a lobban mozzanatos ige) a gyorsaság érzékeltetői. Ismét üdvözli a Költő az agg férfiút, s mintha maga is átvenné a Próféta rohanó ütemét, nem áll meg a mondatok között, hanem egyetlen lélegzetre mondja el a tagmondatok egész sorát: felismeri a nagyharagú próféták egyikét, s megkérdezi tőle a nevét. A Próféta válasza így kezdődik: „Hogy melyik-é?" ebben a kérdő mondatban a hogy kötőszó és az é kérdőszó alkalmazása a felháborodás kifejezője. Majd megadja a választ. Náhum ő, aki Ninivé buja városa ellen zengte a szót. A harag teli zsákja volt ő! — Ez a néhány sor is mutatja, hogy az ecloga hangja egyrészt a klasszikus eposzok, másrészt a hitvitázó irodalom hangjára emlékeztet (nagyharagú próféta, zengtem a szót, a harag teli zsákja valék én). A Költő válasza: ismeri a Próféta ős dühét, mert fennmaradott (a hosszabb igeforma ünnepélyesebb hangulatot kelt), amit írt. A Próféta megjegyzi: fennmaradott. Ellentétes mondat jelzi ennek a ténynek a hiábavalóságát: „De a bűn szaporább, mint annak előtte." — A szaporább hangsor kiemelt állítmányi értékében a nagyon gyors növekedésre utal. — Hogy mi lesz a világ sorsa, nem lehet tudni, de a bűnnek bűnhődnie kell — hirdeti a Próféta. A Költő és a Próféta személye itt, ezen a ponton azonosul: a Költőt is áthatja a Próféta dühe, s a hangnem is hasonul a Prófétáéhoz: a gyors nemzetek öldösik egymást megállapítás szerkezete itt is a klasszikus eposzok hangját idézi (a gyakori tó forma az állandóságot fejezi ki), a falánk, fene sáskák említése pedig a hitvitákét. De mit használ mindez? — hangzik a kérdés, és hatalmas erejű, mély érzelmi telítettségű felkiáltó mondat a válasz erre: hisz az ember az állatok alja! A Költő ezt az állítását a háború megrázó képeinek sorával bizonyítja: 41