Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

III. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: A légnedvesség összefüggése egy szűkebb tér földrajzi viszonyaival

kednek. Az évszakos változások törvényszerűen jelentkeznek a talajközeli légtérben is, ahol a makroklimatikus hatásokon kívül a növényzet fenológiai átalakulásából eredő hatások is nagyban érvényesülnek. A fenológiai fejlődés menete a mikroklimatikus optimum felé A kérdés a mikroklíma elemeinek időbeli változásával kapcso^tos. Az előbbiekből világosan látszik, hogy a talajközeli klima egyik fontos meghatározója a növénytakaró. Egészen letarolt területen az éppen csak fejlődésnek indult kis testállományú növényzetnek meg kell küzdeni a mikroklíma szélsőségeivel, a szél letördelő hatásával, a kiszáradás, a kiégés veszélyével. A fiatal növények gyökerei még nem járnak mélyen, a fokozott párolgás, a vízutánpótlás nehézsége fenyegeti a növények életét {például az erdei csemetéket). Ilyen területeken rendkívül fontos az igénytelen vegetációk (vagy igénytelen gazdasági növények) szerepe. Először az „igénytelen vegetációk törik meg a puszta talaj mikroklimatikus szélsőségeit, és nyitják meg az utat az egyre magasabb rendű, egyre igényesebb vegetációk számára" [3]. Minél jobban növekszik a növénytakaró testállománya — szélességben és magasságban —, annál több árnyékot, levélzet alatti hűs teret, annál több abszolút és relativ nedvességet biztosít saját magának. Ezek szerint a mikroklíma (itt „állományklíma") évszakos változásának fő alakítója a már ismert tényezők mellett a növénytakaró fenológiai állapota. Ismeretes, hogy a kifejlett fenyőerdő zárt koronarégiója annyira fényszegény belső teret létesít, hogy elpusztul az aljnövényzet, elszárad a fák oldalhajtása. A fiatal, éppen csak kibújó búzavetés mikroklímáját lényegében a termesztésre előkészített talajfelszín határozza meg. De a gabona bokrosodása után mind nagyobb lesz a növényzet szerepe is. A teljesen kifejlődött, sűrű állományban már nemcsak a légtér, hanem a tolaj hő- és vízháztartása is megváltozik, évek hosszú során még a talajfejlődés folyamata, biológiai állapota is másirányú lesz. Általában a növények életében „minden fejlődési foknak jellegzetes mikroklimatikus vonásai alakulnak ki" [4]. A növekedési időszak sűrűsödő szár- és lombtömege a hűvös-nedves környezetet, az érlelés szakaszának lombgyérülő szakasza pedig a több fényt és a szárazabb levegőt biztosítja a növények számára. A fenológiai fejlődés menete ilyen módon biztosítja a fejlődés különböző szakaszaiban is a növénytársulásoknak éppen megfelelő optimumot az állományéghajlatban. Az optimum természetesen az átlagostól eltérő rendkívüli időjárás-ciklusokban nem érvényes, illetőleg a rendkívüli időjárás esetleges káros hatásait a növényzet belső regulációs képességei már nem védhetik ki (talajmenti fagy, köd, a napsugárzás fogyatékossága, túlsók csapadék, perzselő aszály, stb.). A vegetációs idő elmúltával a növényzet szerepe a minimumra csökken. A lombjától megfosztott téli erdő mikroklimatikus zónája az avarfelszín szűk területére zsugorodik össze, és tulajdonságában megközelíti az egészen nyílt mikroklimatikus tér szélsőségeit. Ilyenkor a páratartalom szabályozása is kiesik a növénytakaró hatásköréből. .411