Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Chikán Zoltánné: Radnóti Miklós eclogáinak nyelvéről (Szempontok a főiskolai nyelvészeti gyakorlatokon folyó nyelvi elemzéshez)

„Segíts szabadság, ó hadd leljem meg végre honnomat!" Milyen csodálatos mestere Radnóti az ellentétek plasztikus kifejtésének! Ezekben a sorokban is a könnyed, lebegő képek csak kiemelik a helyzet súlyosságát. Ismét elliptikus mondatok sora következik, melyek igen erős érzelmi feszültséggel töltik meg ezt a részt: „A csúcsot újra, erdőt, asszonyt és bokrokat, a lélek szélben égő szárnyait! És megszületni újra, új világra . . A végtelen vágy kifejezése ez az új világ iránt, amit hangsúlyoz az új szó háromszoros megismétlése. „Még csönd van, csönd, de már a vihar leheli . . ." Az ismétlés, a szórenddel történt kiemelés fokozzák a csönd hatását, amelyre ellentétként következik a második mondat. Az ellentétet a tartalmi ellentéten kívül (csönd-vihar) kiélezi az ellentétes mondat alkalmazása is. Az alany előtt álló határozott névelő (a vihar) használata itt azt mutatja, hogy az a vihar jött el, amelyet a költő már régen gyanított, régen sejtett. Még csak leheli a vihar, s az érett gyümölcsök még csak ingnak az ágakon, de a lepkét már elsodorja a szél, s a fák közötV már fuvall a halál. A fokozás művészi formája: ime, a gyengébb már pusztul.. . És már tudom... Az és kötőszó jelzi: a következő sorok logikus következtetések az előzőkből. — Az érett gyümölcsök ingnak már az ágakon, s a költő érzi, ő is halálra érik. Visszatér a második rész gondolatára: az idő karjára vette, emelte, de az idő is hullámzik, s leejti őt. Az emelt — leejt egymás melletti használata az idő rövidségét jelzi, ami a két mozzanat között eltelik: a két ige hangzása is hasonló, pedig az egyik múlt, a másik jövő időt fejez ki: ime, alig van különbség időben a múlt és a jövő között. Rab voltam — írja, s magánya lassan nő, mint a hold karéja. De a jövő képe más: „Szabad leszek, a föld feloldoz, s az összetört világ a föld felett lassan lobog. Az írótáblák elrepedtek." Különösen súlyos az utolsó mondat mondanivalója. Nincs mire, nincs miért írni. Majd a súlyos szárnyú képzelethez fordul, s ez a megszólítás is mutatja, mennyire nehéz gondolatok foglalkoztatják, ha a jövőt látja. A Hang válaszol: A gyümölcs már ring, s lehull, ha megérik. A költőnek is ez a sorsa: ha hivatását betöltötte, elnyugtatja a föld. De a haras? 3* 3S