Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: Bessenyei György és a német felvilágosodás
kora egész tudományát belesűrítvén néhány versének magyarázatába. Szokatlan és merész dolog volt ez a XIV. század első éveiben, s maga Dante is részletesen megindokolja, hogy miért nem latinul írt tudományos munkát. Természetesen egyáltalán nem becsüli le a latint, sőt azt mondja, hogy a latinhoz képest a népnyelv csak zabkenyér a búzakenyérhez képest. Mégis az a forró óhaj vezeti, hogy sokaknak közvetítse az általa is oly nehezen megszerzett tudást. Mert, írja, sokan vannak, akik nagyon áhítoznak a tudás kenyere után, de a latin nyelv elzárja azt előlük. A Convivio X. fejezetében élesen kikél az anyanyelv ellenségei és rágalmazói ellen, akik a provengált előnyben részesítik. Meg is bélyegzi ezt a hazafiatlan magatartást és dicshimnuszt zeng az olasz nyelv szépségeiről. Dante elsőnek ír Európában elméleti művet is a népnyelvről. Itt, a De Vulgari Eloquentia lapjain fénylik igazán szeretete hazája és anyanyelve iránt. Ennek elsőbbségét még a latinnal szemben is megvédi. A dajkától tanulja meg az ember az anyanyelvet, tehát nemesebb ez, mert időben elsőbb, természetes és általánosan elterjedt. Véleménye szerint az olasz népnyelv most talán még kevesebbet tud, mint például a provengal, de többre is képes volna. Nem vak tehát az olasz népnyelv hiányaival szemben. Éppen azért elmélkedik és keresi az általános, nemes népnyelvet, mely még nincs meg, de már ott van minden nyelvjárásban. Egyben megjövendöli a népnyelv dicső diadalát. Melyek Dante érvelésének alapmotívumai? Anyanyelven írni hazafias kötelesség. A tudást széles körben az anyanyelven lehet elterjeszteni. Megvédi a latinnal szemben az anyanyelvet, bár látja, hogy az még most szebb és alkalmasabb eszköze a gondolat kifejezésének. Szembefordul az anyanyelv megvetőivei, akik vagy a latint, vagy egy más idegen nyelvet előnyben részesítenek. Dicsőíti az anyanyelvet. Hibáival szemben nem vak, de korlátlanul fejleszthetőnek tartja és feltétlenül hisz diadalában. A franciáknál Dante után (kivel különben egyáltalán nem fejeződik be az olasz vita a latinnal) mintegy 200—250 évvel harcolják meg heves harcaikat az anyanyelv diadalra juttatása érdekében. Ehhez általában átveszik Dante és az olaszok érveit, de természetesen a kifejlődött renaissancenak szellemében kibővítik a motivációt [62]. Véleményem szerint a franciáknál új elem a külföldi példára, az olaszok példájára való hivatkozás: nekünk is úgy kellene tenni, mint az olaszoknak. Ugyanígy új motívum, hogy a nemzeti önérzetet a külföld részéről jövő megvetés szítja fel. A franciákat az olaszok tartják barbároknak. A franciák tovább adják ezt a díszítő jelzőt a németeknek, a németek nekünk. Az ébredező új kor szellemében a latinnal szembeni fellépés is erőteljesebb: a modern életet már nem lehet latinul kifejezni. Felcsendülnek a „Querelle" motívumai is: a modern európai ember már sokban fölötte áll a klasszikus ókorinak. Ha pedig valamit meg kell tanulni a klasszikus ókor népeitől, akkor ez éppen az, hogy mennyire szerették anyanyelvüket. A rómaiak a görögöktől, a görögök az egyiptomiaktól tanultak, de a tudományt saját nyelvükön művelték. 280