Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bihari József—Kocsis Károly: Az orosz igék hangsúlya

dik személyében végbement hangváltozás: -o + nt —>• -o (nazális o) + t -ut, illetőleg: -i + nt -e (nazális e) + t -at, vagyis a jelen időnek ebben a két formájában a tő tematikus magánhangzója teljesen egybeolvadt a személyraggal. Az is könnyen elképzelhető, hogy abban az időben, amikor a tematikus és atematikus igeragozás még viszonylagos egyensúlyban élt a nyelvben, a nyelv számára valóban tőszuffixum vagy kötőhangzó volt az igék jelen idejében az o/e és i magánhangzó. Példa erre az ógörög nyelv, ahol a ima/xsv, göspsv, ís(xev stb. atematikus többes számú első személyek nem engedik, hogy a Uyoyev, écpéoopisv stb. többes számú első személyek -o- magánhangzóját a személyraghoz tartozónak minősítsük, aminthogy a Xsysre, écpégsrs stb. többes számú 2. személyű formák tiltakoznak az ellen, hogy főelemet lássunk bennük. Tehát a fenti formákban az (x- előtt az -o, a- előtt az -e- kötőhangzók, s a Isyofizv. Xi-yezs tematikus formák, szemben az atematikus ímaui-v, Ityisv stb. formákkal. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy a tő és szuffixum, általában a szó morfémái közötti határok nem örökkévalók, ha még oly lassan is, de változnak. Ezt bizonyítja a V. A. Bogorogyickij-tői [24] egyszerűsödésnek (opróscsenyije) nevezett fejlődési folyamat, ami kőris egykori származékszók elvesztik származékjellegüket, s a későbbi nyelv számára már tőszóknak számítanak. A koljco (gyűrű), vkusz (íz, ízlés) szavak a mai nyelvben szószerkezetileg már egyszerű, nem származékszavak, holott az etimológus könnyen felfedezi és igazolja bennük a kolo (kerék) és -c- (kicsinyítő képző), illetőleg a v (előképző) és kusz (kusz-aty, kusz-ok) elemeket. Az egyszerűsödés folyamatával szorosan összefüggő morfológiai jelenség, amelyet ugyancsak V". A. Bogorogyickij átbomlásnak (pererazlozsenyije) nevezett el. Ez abban áll, hogy a lexéma morfémáinak határa a nyelv fejlődése folyamán eltolódik oly módon, hogy a következő morféma eleje átkerül az előtte álló morféma végére és viszont, vagy két, esetleg több morféma egybeolvad. így pl. a zsena (feleség) szó zsenam, zsenami, zsenah formáiban az a magánhangzó eredetileg a tőhöz tartozott, de a fejlődés során, mivel a vele egy ragozási csoportba tartozó valamennyi szó megfelelő esetformáiban az esetvégződés előtt ott volt az a magánhangzó, az a általánosult, a zsena szóban is az esetvégződés tartozéka lett, s a fenti formák szerkezete ma már nem zsena-m, zsena-mi, zsena-h, hanem zsen-am, zsen-ami, zsen-ah. Az ellenkező irányú átbomlás tipikus példája a sz nyim, k nyemu stb. 3. személyű névmásformák története. (Eredetileg k^hi eiviy, cbh-b hm.) Tehát a szó morfológiai töve nem mindig azonos az etimológiai tővel. így állunk az igék jelen (egyszerű jövő) idejének tövével és formáival is. Az egyes szám első és a többes szám harmadik személyben a kötőhangzó teljesen egybeolvadt a személyraggal. A többi formában pedig végbement az átbomlás folyamata. Azóta, hogy a tematikus formák kezdtek háttérbe szorulni, s az új alakokat kivétel nélkül tematikusai! képezte a nyelv, a kötőhangzó lassan átkapcsolódott a személyraghoz. Ezt a folyamatot csak gyorsította az, hogy az egyes szám első és a többes szám harmadik személyében a kötőhangzó az egybeolvadás folytán 220