Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Bihari József: Hogyan tanítsuk Gorkij „Ének a sólyomról" című költeményét?

jeinek a hátterében, Ragim beszélgetni kezd az egyik hullámmal. Mire mutat ez? Arra, hogy a primitív ember még teljesen egynek érezte magát a természettel, nem szakadt el tőle. Ragim olyan mély kapcsolatban van a természettel, hogy szinte testvérének érzi, ezért szólíthatja meg a hullámot is. Társadalmunk kezdetén az ember még nem különült el a természettől, a népek ős-szemlélete az animizmus volt, ami azt jelentette, hogy mindennek, amit az ember lát, van lelke. A primitív embernek ez a hite határozta meg a környezetével szemben tanúsított magatartását. Az ő szemében az állat, a fű, fa, kő, nap, hold és csillagok, légköri tünemények stb., sőt még az egyes tárgyak is, emberileg érző lényt jelentenek, amelyeknek az érzésére és akaratára éppúgy lehet hatni, mint az emberére. A magyar irodalom ezt is számos példával illusztrálja. A „Szent Katalin-legendá"-ban olvashatjuk: „Nagy az Isten örök állat, Mert romlást ő sohse láthat." Nyilván az „állat"-nak itt nem a mai értelme szerepel, mert minden, ami élettel volt telítve, a primitív ember szemében: „állat" volt. Heltai Gáspár is négy „lelkes állat"-ról beszél: a tűzről, vízről, földről és levegőről. Említsük meg még azt is, hogy a latin „anima" és animal szó azonos gyöke szintén ezt a szemléletet igazolja. Ezért természetes, hogy az öreg pásztor, aki még a természettel szorosan, összefonódottan él, megszólítja a hullámot, szinte beszédbe elegyedik vele. Gorkij, az író, bár ő képviseli a másik világot, nem is tartja sem nevetségesnek, sem különösnek, hogy az öreg pásztor beszélgetni kezd a hullámmal. Ö maga azonban már egészen más viszonyban van a természettel. Nézzük csak meg néhány természeti képét. (L. az elb. első 10 sorát oroszul. Vagy egy másik helyen, a 63—69. sorban.) Folytathatnók ezeket a gyönyörű leírásokat. Lényegében azonban mind csak egyet mond, azt, hogy Gorkij, vagy talán helyesebben szólva, a kultúrember csak gyönyörködik a természetben, eleven kapcsolata már nincs vele, míg a primitív ember benne él a természetben. így rajzolódik elénk a keretben két világ: a primitív vagy naiv és a kultúrember két külön világa. II. A primitív embernek — mint láttuk — az öreg krimi pásztor: Ragim a megtestesítője, aki a tenger partján fekszik a homokban, mint Gorkijnak annyi sok hőse. A folyó és a tenger: Gorkij két szerelme. A patak csobogásával, a tenger zúgásával számtalan mesét mond neki. Nem fárad ki leírásukban, elbűvölőnek mutatja a vizeket és azt tartja, hogy bátorságra és függetlenségre ösztönzik az embereket. Korai elbeszéléseinek legtöbb hőse a víz mentén él teljes összefonódottságban a természettel. Ragim részére is élő világot jelent a tenger, és természetesnek érzi, hogy megszólítja az egyik hullámot, mely játékosan a fejére gurul. Ebben a környezetben viszont, ahol ember és hullám beszél175