Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)

I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A pedagógiai kutatás néhány időszerű kérdéséről

e tevékenység jelentése, értelme jut kifejezésre. S e tételösszefüggést egy végső, egyetemes elvből fejti ki éppen a pedagógiai elmélet" [1]. Mi az elmélet? Az oktatás-nevelés gyakorlati tényeit, adatait a pedagógiai tudományok, az elmélet tudományosan elemzi és általánosítja. Tehát a pedagógiai elmélet az oktatás, nevelés gyakorlatát tükrözi vissza közvetett módon, tudományosan feldolgozottam elvontan. Fenti megállapításból következik az is, hogy a pedagógiai elméleti tevékenység nem „önálló", a gyakorlattól teljesen független, hanem az oktatás-nevelés gyakorlatának vizsgálata alapján jön létre és fejlődik. A materialista dialektika tudományos megállapításaival szöges ellentétben az idealista pedagógia azt vallotta, hogy ,,minden elmélet, amennyiben tisztán elvi megismerésre törekszik, független egyrészt a tapasztalástól, másrészt a gyakorlattól"; továbbá: ,,egy elmélet mindig önmagában hordja igazolásának lehetőségét és nem szorul rá a tapasztalás, a gyakorlati élet igazolására" [21. A marxista pedagógiatudomány nagy jelentőséget tulajdonít az elmélet mély, alapos kidolgozásának. A pedagógiai megismerés ugyanis nem korlátozódhat az oktatás-nevelés egyszerű fényeinek regisztrálására, a külsőségek merő leírására. Ahhoz, hogy a pedagógiai kutatás, az elmélet bevilágítsa a gyakorlat útját, igazolja vagy cáfolja, bírálja és tudatossá tegye a gyakorlatot, elméletileg is el kell mélyülnie, bizonyos mértékig előre is kell mutatnia. Nem értelmezhetjük tehát az elmélet tükröző jellegét egyoldalúan, leegyszerűsítve, sematikusan. A pedagógiai elmélet tükröz is, de egyúttal előre is mutathat. Ez utóbbi megállapítás már továbbvezet az elmélet és gyakorlat viszonyának problémájához. Mindenek előtt megjegyezhetjük, hogy elmélet és gyakorlat viszonya — bonyolult, dialektikus viszony. Többféle értelemben, vonatkozásban is szokás emlegetni az idetartozó összefüggéseket; a legfőbbek: a) Az elmélet a gyakorlati szükségletből keletkezik, mint annak közvetett, elvont, tudományosan feldolgozott kifejezése. Alapvetően tehát a gyakorlat a végső kiindulópontja, feltétele az elméletnek. Ilyen értelemben a gyakorlat elsődleges, az elmélet másodlagos — a pedagógiában is. Az oktatás-nevelés gyakorlata, e gyakorlatban tükröződő társadalmi-politikai célok, érdekek, e célok elérésének foka, és a további kultúrpolitikai célkitűzések szabják meg azt, hogy adott társadalomban, konkrét körülmények között a gyakorlatnak melyik oldalát, vonatkozását kell fő-, ill. lényegi oldalként kiemelni. (így pl. napjainkban a szocialista országokban egyik legfontosabb nevelési célkitűzés: életre, gyakorlatiasságra nevelés, az iskola és termelőmunka szorosabb kapcsolatának kimunkálása. Természetesen emellett, ezzel együtt szerepelnek más lényeges feladatok, a nevelőmunka más lényegi vonatkozásai is, mint pl. a materialista világnézeti nevelés (ateista nevelés) elmélyítése, szocialista közösségi nevelés stb.) b) A pedagógiai elmélet visszahat a gyakorlatra: céltudatosabbá, rend8* 115