Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1960. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 6)
I. Tanulmányok az oktatás és nevelés kérdéseiről - Dr. Berencz János: A pedagógiai kutatás néhány időszerű kérdéséről
szeresebbé, következetesebbé teszi a gyakorlatot. Hozzájárul a gyakorlat következetességéhez, elmélyítéséhez azzal, hogy tudományos bírálati szempontokat ad: igazolja vagy elveti, bírálja a gyakorlati tevékenységet, a gyakorlatban megnyilvánuló nézeteket. — A tudományosan megalapozott elmélet utat, perspektívát is mutat, — szempontokat, ösztönzést ad a gyakorlat számára. c) Lehet az elmélet és gyakorlat viszonyát személyi, szervezési oldalról is tekinteni. Ez a szempont azt a követelményt foglalja magában, hogy az elmélet és a gyakorlat emberei szorosabban működjenek együtt mind a gyakorlat megjavításának, mind az elmélet továbbfejlesztésének területén. A neveléstudomány művelői vonják be a gyakorló pedagógusokat munkájukba, tanulmányozzák mélyrehatóan a gyakorlatot. A gyakorló pedagógusok viszont ismerjék a neveléstudomány eredményeit, igyekezzenek alkalmazni a marxista neveléstudomány tételeit, de munka közben bírálják is az elmélet fogyatékosságait, hibáit [3]. Minthogy a polgári pedagógiai irányzatok nem álltak egységes, tudományosan megalapozott világnézeti alapon, érthető, hogy az elmélet és gyakorlat viszonyának, kapcsolatának kérdésében is többféle álláspontot alakítottak ki. A Horthy-rendszer idejének magyarországi pedagógiai elméletei közül a konzervatív-idealista felfogás állt legtávolabb a gyakorlattól, amint az a kultúrfilozófiai pedagógia egyik, az előzőkben idézett megállapításából is látszik. — Más pedagógiai írók viszont nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a gyakorlatnak., sőt bizonyos mértékig vallották elmélet és gyakorlat kapcsolatát, egymásrautaltságát is. (Pl. WESZELY ÖDÖN, IMRE SÁNDOR.) [4]. Ugyanakkor megvolt a gyakorlat embereinek elég nagyfokú idegenkedése is a pedagógiai elmélettől, amelyet — nem ok nélkül — terméketlen spekulációnak láttak sok esetben. Ha sokféle, eltérő vélemény is volt elmélet és gyakorlat viszonyára vonatkozóan, a polgári pedagógia — éppen ismeretelméleti, világnézeti korlátai miatt — nem jutott el a tükrözési elméletig, elmélet és gyakorlat valódi, dialektikus kapcsolatának felismeréséig. Kialakultak továbbá szélsőséges, egyoldalú álláspontok is az elmélet és gyakorlat viszonyára vonatkozóan. Elmélet és gyakorlat viszonyának, kapcsolatának alakulására vonatkozólag kétféle végletes álláspont tapasztalható: a) A spekulativ-idealista álláspont. mely az elmélet önállóságát, öncélúságát hirdette és lényegében lemondott az oktatás-nevelés gyakorlatának mélyreható megismerését célzó vizsgálatról; b) A prakticizmus — mely pragmatikus, pozitivista, mechanikusmaterialista vagy egyéb, eklektikus ismeretelméleti alapból kiindulva — lebecsüli az elméletet, a rendszerezést, a mélyebb összefüggések kiderítését. Ez a felfogás a közvetlen gyakorlati hasznosság elvéből kiindulva, igyekszik kirekeszteni a gyakorlat közvetettebb, mélyebben fekvő, elméletibb jellegű kutatását a pedagógiatudomány köréből. A marxista pedagógiatudomány, amely a dialektikus materialista ismeretelmélet alapján a gyakorlat és elmélet dialektikus kapcsolatát 1 i 6