Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Udvarhelyi Károly: A népsűrűség társadalmi és természeti kapcsolatai

lés. (Zöldség, gyümölcs, burgonya, tej, vaj, hús, baromfi.) A belterjesség fokozása és a népszám emelkedése elválaszthatatlan folyamatoki A magasabb népszám fenntartásában nem kis része van az ipari növények (len) termesztésének, általában a mezőgazdaság és az ipar történelmileg kialakult korrelációjának. A belterjesség fokozása tisztán társadalmi kérdés, a termelőerők fejlettségének és hatásfokának a kérdése, egészben véve a társadalom ereje, amely egyrészt kihasználja a természeti adottságokat, másrészt ellentmondásba lép a jelentkező természeti hiányosságokkal szemben. A mezőgazdasági népsűrűség természeti földrajzi alapjai Az a körülmény, hogy a gazdaságföldrajzi munkák általában a természeti viszonyok és a gazdasági élet kapcsolatairól beszélnek — ágazati, vagy körzeti vonatkozásban —, azt jelenti, hogy ezek a kapcsolatok valóban meg is vannak. Éppen ilyen reális valóság — a termelésen keresztül — a természeti viszonyok hatása a népesedésre is. A legősibb, primitív gazdasági kultúrfokon a »természettől függés« tétele is érvényes lehetett. Minél fejlettebbek azonban a termelőeszközök, az ún. gazdaságföldrajzi determinizmus annál kevésbé érvényesülhet, annál kisebb mértékben dönti el a természet, hogyan, miként tevékenykedjék az ember. A gazdasági determinizmus tagadása mégsem a természet szükségességének a tagadása; kirántani a földet magunk alól és tovább termelni lehetetlenség. A determinizmus elmélete nem abban hibázott, hogy figyelembe vette a földrajzi környezet hatását, hanem abban, hogy azt kizárólagosnak és döntőnek tartotta. A determinizmus tagadása nem a természettől való elszakadást jelenti. Tudjuk, minél fejlettebb a gazdasági élet, annál erősebbek és sűrűbbek a természettel összekötő szálak. Elszakíthatatlan összekötő szál. például a természeti törvények felhasználása a gazdasági életben, ha azokat ismerjük és tudjuk irányítani. Olyan »kötöttség« ez, amelyben a társadalom a természettel szemben »szabadabb« kezet nyer, szélesebb cselekvési teret biztosít magának. A »szabadság nem a természeti törvényektől való képzelt függetlenségben áll, hanem a törvények felismerésében és az ezáltal megadott lehetőségben, hogy a természeti törvényeket tervszerűen, meghatározott célok szolgálatába állítsuk« — írja Engels. Ez pedig azt követeli, hogy »a társadalom anyagi életének feltételeit« [12] minél racionálisabban használjuk fel a termelés folyamatában, eszünket, technikánkat, társadalmi erőnk minden szívósságát adva a munkához. A társadalom számára így válnak a természet törvényei »leláncolt törvényekké«, a Föld egy-egy darabja így válik lakhatóvá — ha még nem volt az —, és így válik többet termővé, ha addig talán gyenge volt. Földünk lakottsága egyenetlen. A társadalmak mindenkor olyan területeken zsúfolódtak össze, ahol a természeti adottságoknak megfelelően a termelőeszközöknek éppen fennálló színvonala mellett a lehető legnagyobb eredményt biztosíthatták. 38* 625