Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémiai elemfogalom fejlődése

Az alapelemekről szóló tanítás többé-kevésbé módosított formáival is kísérleteztek a középkorban és az újkor elején. Comenius szerint például csak három elem van, minthogy a tűz nem tekinthető elemnek. [4]. Különösen sok változáson ment át az idők folyamán Aristoteles igen sokat vitatott ötödik eleme, a kvinta esszencia. Ez volt a legkevésbé konkrétan definiált Aristoteles műveiben is, ezzel kapcsolatban került a kémiával kapcsolatba a legtöbb határozatlanság, a legtöbb misztikum. Az alkémisták hite az egyetemes csodaszerben, a bölcsek kövében stb. az ötödik alapelem tanításából fejlődött ki, jellegzetes példáját mutatva annak, hogyan terelheti tévútra a kutatást egy helytelen elmélet. Voltak természetesen józanabbul gondolkozók is, s az ötödik elemet a világűrt kitöltő feltételezett anyagban, a világéterben látták. A vita erről még ma sem egészen befejezett. Nemcsak magyar vonatkozása miatt érdemes megemlíteni, hogy 1847-ben az éternek a Lavoisier-féle elemek között is helyet biztosított tankönyvében Irinyi János [40]. 1 ' i * / Az aristotelesi tanításban is szoros kapcsolatban volt a négy elem a négy alapsajátság tanításával. A középkori kémia gyakran hajlott arra, hogy az anyag sajátságainak döntő jelentőséget tulajdonítson. Egy, a középkorban használt könyv, amelynek szerzőjéül Crates szerepel, azt írja: ,,Az edényben összekevert anyagot ezüstnek nevezzük, ha fehér, s aranynak, ha sárga" [47]. Még 1753-ban is Hont megye főorvosa, Woita Antal művéből az derül ki, hogy szerinte a sajátságok és az anyagok közel egyértelműek [19], Az aristotelesi elemi sajátság tanát a középkor folyamán nagyobbrészt kiszorította ennek a felfogásnak az arabok által kidolgozott formája, a princípiumok tana. Állítólag azért volt szükség ennek az új tannak a bevezetésére, minthogy az addig használt sajátságok alkalmatlanok voltak a középkorban legtöbbet vizsgált anyagok, a fémek sajátságait nem fejezték ki. A legelőször említett princípiumok a sulphur (kén) és a mercurius (higany) voltak. Albertus Magnus szerint „minden fém elemi anyaga . . . száraz víz, amit élő víznek, vagy élő ezüstnek nevezünk és büdös spiritus, amelyet másként kénnek nevezünk" [1]. Ez alatt azonban nem azt értették, hogy a fémek a közönséges higanyból és kénből lennének felépítve, csak azok lényeges sajátságait, „spiritus"-át vélték bennük fellelni. A régi írások is gyakran figyelmeztetnek erre, de még 1777ben is szükségesnek látta Hatvani István debreceni professzor, hogy ezeket írja könyvében: „Óvakodj attól, hogy a kén neve alatt bármilyen közönséges kénes tömeget értsél. Valójában, amikor ként mondok, ez alatt a gyúlékony, finom, zsíros, olajos princípiumot értem, azt, amelyik minden testben okozza a szagot" [30]. A kén tehát a szagosság, éghetőség, más szerzőknél egyben a melegség, az aktivitás princípiuma. Ha az említett sajátságok közül vala592-