Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1959. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 5)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és történettudományok köréből - Friedrich Sándorné: A Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és az intervenciósok elleni harcban résztvett internacionalista emlékezései. (Munkás-folklór adalékok.)

Csarzsujban tartózkodtunk. Ez a buharai tartomány egészen különleges jogokkal bírt. A cári időben sem adott katonát a cárnak, sőt a területén is csak annyit engedélyezett, hogy a vasútvonal átvonulhasson. De a vasúttól beljebb 20 méterre már -senki sem mehetett. Az egyezmény alapján a szovjetek kezén is csak a vasútvonal volt. Míg nálunk a hadsereg átszervezése tartott, Kolcsak szétvert serege szintén rendezte sorait és Turkesztán felé akarta a kitörést megkísérelni. Tervük nem sikerült, mert Cselkánál nagy csapást mértünk rájuk, kb. 20 000 embert ejtettünk foglyul. Sok felszerelést szereztünk tőlük. Azután generál Cserkesz ellen indítandó támadásunk tervét dolgoztuk ki. Csarjuzstól kb. 30 km-nyire a homoksivatag közepén volt Bajiamari Cserkesz főhaderejének állomáshelye. A terep miatt nagyon komoly nehézségeink voltak, azonkívül jól felszerelt csapataik voltak nekik. Itt találkoztunk mi először intervenciós csapatokkal. Hatalmas termetű hinduk, angolok is voltak. E harcosok közül sokat ejtettünk itt is fogságba. Egy teljes kozák sereget nyerünk meg itt a mi harcunk támogatására. Bajiamari másnap már a mi kezünkben volt. Fényes úri nyaralóhely volt ez, úgy, hogy rengeteg finom ételt és italt találtunk itt. A harc után egyik legnagyobb gondunk az volt, hogyan kerültek ide az intervenciósok, nyomozni kezdtünk, merről kapják az utánpótlást. A gyanú Sztari-Bukarára terelődött. Az anyagi érdekek miatt spekulált itt az emír, segítséget kapott az angoloktól, mert. ő is készült a szovjet hatalom ellen. A tények kipuhatolására felderítőket küldtünk ki. Többek között vállalkozott egy elvtársnő is, aki török ruhában járva, kémlelte ki az emír tevékenységét és környezetét. A tervek kidolgozásánál Frunze elvtárs a politikai osztályt bízta meg. Az volt az utasítás, hogy nagyon diplomatikusan bánjunk az emírrel, — de az angol tiszteket, akik ott a katonai ügyeket irányítják, — feltétlenül ki kell emelni mellőle. Kerestük, hogy mely alkalommal lehetne hozzájuk jutni. A vasúti egyezmény ratifikálását vettük fel ürügynek. Bele is egyezett az emír, hogy a ratifikálás céljából hozzá utazzunk és fogad. Csak civil diplomaták mehetnek az emírhez. Mi már előre részletesen kidolgoztuk a tervet. Két kocsival indultunk. Az egyik kocsiban azok az elvtársak ültek, akik az emír palotájához hajtottak, a másik kocsiban mi ültünk hárman. Az emír palotájától nem messze egy útelágazás volt, ezen az ágazáson kellett nekünk az angolok palotájához jutnunk. Az elágazásnál motorhibát színleltünk, az emír tisztjei elhitték. Megegyeztek velünk abban, hogy ők továbbhajtanak a palota elé, mi meg, miután kijavítottuk a hibát, utánuk megyünk. Amikor kocsijuk eltűnt, mi feladatunk végrehajtására indultunk a másik úton. Nemsokára oda is jutottunk a célhoz. Egy török katona állt őrséget a kapunál. Megint motorhibát színleltünk, én az őrt figyeltem, a másik két elvtárs pedig az épületet vette szemügyre. Az őr a püfögtetésre odajött, kíváncsiskodva nézett, én meg közben franciakulccsal leütöttem. 202