Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

I. Tanulmányok a nevelés és az oktatás kérdéseiről - Dr. Berencz János: A nevelés társadalmi funkciója Dickens regényeiben

értékelésre is eljut; szerinte Dickens realizmusa alacsony, a vulgáris ihatárán áll. Az ilyen vulgáris polgári irodalmi-szociológizálást joggal bírálta IVASEVA idézett munkájában, mikor rámutat arra is, hogy ezek a kritikusok nem látták az angol osztályharcot a maga konkrétségében, ezért szűkítik le a nagy népi-nemzeti író Dickenst a kispolgárság szószólójává, képviselőjévé; ezzel elhomályosítják Dickens kritikai realista erejét, jelentőségét. Vannak ezzel ellentétes előjellel, olyan értékelések is, amelyek figyelmen ikívül hagyják Dickens töréseit, fogyatékosságait, és radikálisnak, csaknem kommunistának állítják őt be. Így JACKSON (The progress of a Radical. — London, 1937. című művében.) Ha reálisan, a 19. század közepének angol gazdasági, politikai és kultúrális viszonyainak mérlegére helyezzük Dickens művét, aligha lehet őt szűkkörűen csak a kispolgárság tipikus képviselőjének tekinteni. Művészetének, kritikájának sok vonása túlmutat a kispolgárság szűk keretein, egyetemes népi-nemzeti íróvá avatják őt, aki a dolgozó tömegek jobb életkörülményeiért, és a jobb nevelésért is küzdött. Persze, realista szemléletében, kritikájában is vannak megtorpanások, sőt törések, amint nem egy regényénél az előzőkben többször rá is mutattunk. Nyilvánvaló, hogy az író osztályhelyzetéből származó és társadalmi álláspontjától motivált élményei — egyéni élmények. Ez az egyéni jelleg erősen kifejezésre jut Dickensnél abban is, hogy némelyik regényét — különösen a Copperfield Dávidot — valósággal egyéni gyermekkori, ifjúkori élményanyagának szövedékéből szőtte. Ezért tekinthetjük szinte »önéletrajzi regénynek«. De bizonyosfokú önéletrajzi jelleg több művében erősen előtérbe került. (Pl. Twist Olivér, a Chuzzlewit Márton amerikai útja, stb.) Abból a természetes tényből, hogy az író egyéni élményeit messzemenően felhasználja művészetében, a polgári írók, esszéisták sok esetben bizonyos szenzációhajhászással is — a merőben egyéni, családi, szerelmi intimitások nyomozásába kezdenek. Nyilvánvaló, hogy az ilyen individualista szemlélet a mű társadalmi motivációját, hatását háttérbe szorítja. Ilyenféle törekvések alapján kutatták Dickens »magánéletét« is. <P1. R. Strauss, E. Wagenknecht, H. Kingsmill az 1920—30-as években.) Sőt, külön könyvet is írtak Dickens és feleségéről (Stonehouse, 1930.), valamint az öregedő Dickensnek a 18 éves színésznővel, Ellen Ternan-nal folytatott viszonyáról. (Una Pope Henessy könyve.) Irodalompedagógiái szempontból is megemlítendők azok a törekvések, amelyek »egyéni« élményeit szinte elszakítva az élmények társadalmi motivációjától szemlélik. így a már idézett ZWEIG is Dickens fiatalkori, gyermekkori élményeiről szinte időtlen, társadalmonkívüli aspektusban szólt. Jóval később, 1946-ban pedig LEMONNIER [21] ellentétet lát Dickens személyes élményei, életének két mozgatóereje: a szexualitás és a félelem közt; szerinte ez a két alapvető mozgatóerő (?) műveiben nem nyilvánvalóan, hanem leplezetten mutatkozik csak meg. Az »egyéni« élmények individualista-szubjektivista kiemelése a társadalmi motiváció elhomályosításával — a polgári irodalomtörténet egyik jellegzetes tendenciája. Ez a tendencia mutatkozik meg az 1940-es években, mikor némely szerző pszichoanalitikus szempontokat érvényesít Dickens-el kapcsolatban. így pl. E. WILSON (»Dickens and the two Scrooges« 1941.) Dickensnek az abnormális felé való hajlását (!) igyekszik bemutatni, egyes alakjainak betegesőégét elemezve.