Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

III. Tanulmányok a természettudományok köréből - Dr. Szőkefalvi-Nagy Zoltán: A kémiai ismeretek terjesztése hazánkban

1. Az anyag megmaradásának törvénye A XVIII. század vége úgy él a köztudatban, mint amelynek az anyag megmaradása törvényének felfedezését köszönhetjük. Közismert^ hogy Lavoisier nevéhez szokás e törvény felfedezésének tényét fűzni, de történelmi tény az is, hogy Lomonoszov a megfogalmazásban is megelőzte Lavoisiert. Tény azonban az is, s ebben megerősít bennünket a korabeli magyar kémiai-fizikai irodalom, hogy e törvény általánosan elfogadott volt, mielőtt még bárki megfogalmazta volna. Édes Gergely kimutathatóan egyik tudóst sem követte, mégis tankölteményében így fogalmazza meg e törvényt: »Soha semmi se jő semmiség markából.« [23], 2. Égéselmélet »A kémia alapját, mint tudatik, az elégésnek első tekintetre igen egyszerű nézete teszi ki« — mondja Vajda Péter [55]. Valóban abból, amit az égésről tartanak a különböző szerzők, megállapítható kémiai felfogásuk fejlettsége, korszerűsége. Nagy nehézséget okoz az, hogy ebben az időben a tüzet és a meleget csaknem egynek tartották, s általában minden olyan esetben, amikor meleggel találkoztak, tüzet, égést tételeztek fel, ahogy a nép ma is tűzhányóknak nevezi a vulkánokat és nehezen hiszi csak el, hogy azokban nem égési folyamat játszódik le. Már elég fejlett felfogást mutat Sartori Bemard [2], aki legalább megkülönbözteti a különböző tűz-féleségeket. Szerinte háromféle tüzet ismerünk: 1. »elementáris... tűz, melly az egész világon el terjedvén, mindeneket átalhat« (vagyis a világ hőkészlete), 2. »centralis az az közép pontnyi tűz, melly a' földnek közép pontya körül vagyon . . ., 3. »vulgaris az az közönséges tűz.« Az égés okára, az égés közben lejátszódó folyamatokra adott válaszok alapján a szerzőket csoportokba sorolhatjuk, aszerint, melyik régebbi kor égéselméletét vallják magukénak. Néhányan, s ezek között a legérdekesebb éppen a már említett Sartori Bemard, nemcsak egy elméletet tükröznek, hanem szinte minden elmélet ismerete és kritikátlan átvétele látszik művükből. 1. Geber (900 körül) kétféle tűzokozó anyagot tanított, szerinte a fémekben sulphur (kén), a többiekben oleum, vagyis zsiradék van. így szerepel a gyulafehérvári múzeum kémiai szempontból feldolgozatlan levéltárában levő egyik értekezésben a princípiumok (elemek) között: oleum vei sulphur (olaj vagy kén). Sartori szerint is a közönséges tűz »sok öszve sereglett kénköves, sós, és kövér részetskékből áll«. 2. Az alkémisták, s Paracelsus is az éghetőség princípiumául a ként tanította. Ez a kén természetesen nem a kézzel fogható ként jelentette, hanem egy elvont fogalmat, a sulphur philosophorum-ot. Az ismeretterjesztő művek szerzői azonban vulgarizáltán értették, vagy legalább is így magyarázták ezt az elméletet, s az éghetőség okát a közönséges értelemben vett kénben látták. Sartori művében ezt így 522-