Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hahn István: Procopios uzurpációjának társadalmi alapjai

sége egyik mozgatóereje volt Prokopios felkelésének. — A fentiek után várható lett volna, hogy Maximus is Prokopioshoz csatlakozzék. Kettőjük közül Prokopios volt a támadó fél azzal, hogy a már régebben kivetett súlyos pénzbüntetést tőle be akarta hajtani. Ennek célja a pénzszerzésen kívül az is lehetett, hogy ettől a közgyűlöletben álló személytől nyilvánosan elválassza magát. Prokopios ellenfelei, ill. Valens hívei részben Constantius egykori hívei és Julianus régi ellenfelei, részben pedig illyr és pannóniai származású személyek soraiból kerültek ki. Ezek a tények Prokopios fellépését bizonyos fokig új színben tüntetik fel. Usurpatiója nem, vagy legalábbis nem elsősorban constantinusi-dinasztikus jellegű, hiszen éppen Constantius volt leghűségesebb emberei fordultak vele szembe. Sokkal erőteljesebben érvényesül fellépésében a Julianus párti restauráció igénye. Mindenesetre egy fontos eltéréssel: Prokopios — óvakodva a Julianus által elkövetett hibáktól -— minden, a kereszténységgel szemben provokáló lépéstől tartózkodott. Ez is közrejátszott a denunciáns hírében álló Maximussal szemben elkövetett eljárásában. Bár pogányok elég nagy számban csatlakoztak hozzá, pénzverése megőrzi a keresztény szimbólumokat [281. A vallási ellentétek Prokopiosszal kapcsolatban egyik táborban sem kerültek előtérbe. Az egyes személyek szerepére vonatkozó adatokat kiegészítik az egyes társadalmi csoportok magatartásával kapcsolatos ismereteink. Az események menete azt mutatja, hogy elsődlegesen a keleti területek polgári lakosságának megmozdulását kell az usurpatióban látnunk, míg a hadsereg egyes kötelékeinek, bár nélkülözhetetlen, de csak másodlagos szerepük volt. Prokopios először a polgári — éspedig közvetlenül a konstantinápolyi és chalkedoni — városi lakosság közhangulatát igyekezett kifürkészni [29]. Ammianus szerint csak akkor gondolt arra, hogy »elegendő hadi erőt gyűjtsön«, amikor sikereinél fogva már azt hihette, hogy pártja szilárdan meg van alapozva. (»Ubi per haec et similia f

actio firmiter videbatur composita«) [30], Forrásaink továbbá arról értesítenek, hogy Prokopios mellett foglaltak állást a keleti nagyvárosok plebejus tömegei is. Bár kikiáltásakor Ammianus közlése szerint »a nép nem mutatott sem ellenkezést, sem lelkesedést«, ez a nép mégis hamarosan »nekimelegedett« [311 és az usurpator »akadozó és elhaló hangon elrebegett« bemutatkozó beszédét már »a csőcselék viharos éljenzéssel« fogadta — nyílván nem a beszéd rétorikus hevének hatására. Az új császár első hívei »hitvány csemegeárusok, a császári palotából s a hadseregből eltávolított személyek voltak« [32]. Felfegyverezték a rabszolgákat is és az önként jelentkezőkből kevés fáradsággal nagy tömeget gyűjtöttek egybe [331. A köznép, vagy ahogy Ammianusszal arisztokratikus szemlélete mondatja, »a nép söpredéke« (ex vulgari faece nonnulli desperatione consiliisque ductantibus caecis) csatlakozott a bitorlóhoz, míg »fényes nevű férfiak (quidam orti splendide) a halál és számkivetés örvényébe süllyedtek.« De már Zosimos tudósítása szerint «a nagy lázongás az egész várost hatalmába kerítette« [34], Ezek után joggal mondhatja Libanios, hogy 402-