Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Csóka János: Az egri dohánygyár 60 éve, 1895—1955

Valójában pedig szükségszerűen csökkenteni kellett a termelést, mert felhalmozódott a raktári szivarkészlet. A leginkább importáló nyugati tőkés államok nem vették gyártmányainkat, hiszen saját gyártmányaik is realizálatlanul hevertek. S e felhalmozódást még csak fokozta az, hogy bizonyos igénybeli változások is előtérbe kerültek, kezdett általánosan elterjedni a cigaretta használata, s ezt nyilván figyelembe kellett venni az iparnak is. Jellemző volt az egri dohánygyárra az is, hogy válságos időszakban csökkentett munkanappal foglalkoztatták a dolgozókat. Hat, illetve hét órás műszakok voltak az 1920-as évek elején, illetve az 1930-as években. Természetesen ez kihatott a munkabérre is, mert a munkások egy része órabérben, másik része szakmánvbérben dolgozott, s mindenképpen csökkent a napi kereset. Éppen ebből következőleg növekedett a munka intenzitása, ami a dolgozók fizikai tönkretételét még tovább fokozta. A dohánygyári munkások egészségügyi, szociális viszonyainak alakulása Amikor 1894-ben létrehozták a gyárat, Egerben nem voltak a dohánygyártásban járatos szakemberek. Ezért egyrészt más dohánygyárakból hoztak ide szakembereket, másrészt pedig nyolc hetes bedolgozási időre tanoncokat vettek fel. A tanonc a bedolgozási idő letelte után a szivargyártás valamelyik ágazatában szakmánybéres munkássá válhatott. Voltak azonban elég szép számmal olyanok, akik a tanoncidő letelte után újra kívül kerültek a gyár kapuin. Ahhoz ugyanis, hogy valaki végleges alkalmazást nyerjen a dohánygyárban, végtelen nagy protekcióra volt szükség, s lényeges megkötések voltak. Mindenekelőtt a vallást tisztelő és a klérus bizalmát élvező »jó keresztények« jöttek szóba. A dohánygyári igazgatósághoz beadott felvételt kérő iratokból nem hiányozhatott, hogy »őskeresztény családból származom«, »római katholikus vallású vagyok«, stb. Ezenkívül orvosi bizonyítványra és az 1920-as évek végén »erkölcsi« bizonyítványra is szükség volt a felvételhez. Ez utóbbi nélkül semmiféle, még a legnehezebb fizikai munkára sem lehetett felvenni senkit. Ezek beszerzése pedig nem volt könynyű dolog. Ehhez pénz, protekció és »rendőrségileg« kifogástalan magatartás kellett. A burzsoá állam tehát nagyon is megnézte, hogy ki érdemli meg kegyét, hiszen volt kikből válogatnia, a munkanélküli agrárproletárok sokasága várt munkaalkalomra, de a szegény vagy törpebirtokos egri parasztasszonyok is szívesen mentek munkát vállalni a dohánygyárba. De nemcsak egriek, hanem a környező falvak szegényei is kalapoltak felvételért a dohánygyárba. A felvételt nyert munkásoknak 10—15 százaléka általában fiatalkorú volt. 1895-ben, amikor még csak 193-an dolgoztak a gyárban, 20 gyermek volt alkalmazásban. Viszont csekély négy év múlva, 1899-ben már 91 gyermek volt alkalmazva a dohánygyárban. Ezek közül 82 volt 12—14 év közötti és 9 volt 11 éven aluli [23], Legtöbbjük csak három vag}' négy elemi iskolai végzettséggel rendelkezett. Bár a »Nagytekíntetü Dohány jövedéki Központi Igazgatóság«, alázatos alattvalóinak tisz389-