Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Csóka János: Az egri dohánygyár 60 éve, 1895—1955

teletteljes kérelmére elrendelte a gyáron belüli ismétlő iskola felállítását, a tanköteles gyermekek részére heti két órai működéssel, de akárhogyan is kötelezték őket ennek látogatására, nem sokat segített, mert a munka fizikailag és szellemileg is korccsá tette a gyerekeket. Pedig az ismétlő iskolát vezető plébános a tiszteletdíj fejében nagy buzgalommal osztogatta a 60 filléres büntetéseket [24] a hiányzóknak, de nem volt foganatja. A századforduló időszakában — mint az ország legtöbb gyárában és üzemében — napi 10 óra volt a munkaidő. Még 1910-ben is csak az ország munkásságának 7,5 százaléka dolgozott 9 óránál kevesebbet. Az egri dohánygyárban is egészen 1922-ig 9—10 óra volt a napi munkaidő. Általában nyáron — »szezon« idején — 10 óra volt, télen pedig 9 óra. 1912-ben rendeletileg szabályozták a munkaidőt. Reggel fél 7-től 12 óráig tartott a munka, ezután másfél óra ebédszünet következett, s délután fél 2-kor kezdtek és negyed 5-ig dolgoztak. Azaz nyolc órában állapították meg a napi munkaidőt, de egy negyed órát még rá kellett dolgozni, hogy szerény kis reggelijüket elfogyasszák a dolgozók. A nyolc órát pontosan le kellett dolgozni. Kezdés előtt öt, illetve tíz perccel figyelmeztető csengetések voltak, s a későbbjövőket nagyon keményen bírságolták. A munkaidő különben meglehetősen sokszor változott, de 1912-től kezdve a nyolc— nyolc és fél óra volt a felső határ — leszámítva a kivételes túlórákat. Csupán a második világháború időszakának a vége felé engedélyezte a Dohány jövedéki Központ, hogy ha a front úgy kívánja, meg lehet hosszabbítani a munkaidőt. Az viszont a válságos időszakokban jellemző volt, hogy hat, illetve hét órára csökkentették a napi munkaidőt, de nem azért, mert a dohánygyár eléggé egészségtelen munkahely, hanem, mert csökkenteni kellett a termelést. A munkásnők heti átlagkeresete — az 1910-es évet véve alapul — 14 korona volt. Ez a jelenlegi vásárlóérték alapján forintra átszámítva, kb. 150 forintnak felel meg. A napibér pedig ugyanilyen viszonyítás mellett másfél—két korona volt, ami 20—25 forintnak felel meg. (Ma a dohánygyári munkásnők átlag havi keresete 1180 forint.) A tanoncok csupán 50—60 krajcárt kaptak naponta és semmi egyéb támogatást. Különösen szembetűnő, milyen óriási különbségek voltak a női és férfi munkabérek között. Országosan is jellemző volt, hogy a nők ugyanazon munkavégzés után csak kb. 50 százalékát kapták a férfiak bérének. S ez a dohánygyárakban óriási profit többletet jelentett, hiszen majdnem kivétel nélkül női munkaerőt alkalmaztak. A dohánygyárban még az 1930-as években is 30—40 százalékát kapták a nők a férfiak munkabérének. Ezt igazolja az alábbi kimutatás: Sorsz. A munkások csoportosítása Munkáslétszám munkában lévő férfiak nők Kifizetett munkabér Egy főre eső átlagos kifizetett heti kereset P f P f 1. Hetibéres férfiak 2. Szakmánybéres férfiak 3. Összesen 4. Hetibéres nők 5. Szakmánybéres nők 6. összesen 33 5 38 84 427 511 812 127 939 1 410 6 341 7 751 13 24 14 , 25 27 24 06 16 89 14 95 15 61 42 72 79 85 17 390-