Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Földi Pál: A marxi-lenini materialista dialektika lényege: az ellentétek egysége és harca

kai ellentmondásokat (ezek megengedhetetlenek) és az objektív valóság ellentmondásait visszatükröző dialektikus ellentmondásokat (ezek nélkül lehetetlen a helyes gondolkodás). Mi következik a logikai ellentmondás és a dialektikus ellentmondás fent vázolt megkülönböztetéséből? Milyen szempontból, és milyen vonatkozásban lehetne (kellene) még megkülönböztetni a logikai ellentmondást és a dialektikus ellentmondást egymástól? A logikai ellentmondás és a dialektikus ellentmondás megkülönböztetésénél figyelemmel kell lennünk arra, hogy egyrészt az elemi (formális) logika ún. ellentmondási elvének meghatározása esetén negatív ítélettel (tétellel) van dolgunk, másrészt a gondolkodásra vonatkoztatott dialektikus ellentmondás fogalmi meghatározása pedig pozitív tételt (ítéletet) fejez ki. A logikai ellentmondás elvének fogalmi meghatározása tehát negatív ítélettel fejezhető ki. Ebből a szempontból is indokoltnak és helyesnek tartom azt a terminológiai korrekciót, melyet Fogarasi Béla akadémikus Logika című munkájában eszközölt, s amelyben megállapítja, hogy a logikai ellentmondás elvének hagyományos elnevezése: az ellentmondási elv (principium contradictionis) kifejezés helytelen, sőt félrevezető. »Valójában — írja Fogarasi Béla akadémikus — Aristoteles azt állítja, hogy a létezőben ellentmondás nincsen és nem gondolható. Tehát nem-ellentmondási elvről, a nem-ellentmondás elvéről kell beszélni, s a következőkben a szabatosság kedvéért ezt a kifejezést is fogjuk használni.« [43]. A fenti terminológiai korrekciót is figyelembe véve, azt kell mondanunk, hogy az elemi (a formális) logika ún. ellentmondás törvénye, helyesebben a logika nem-ellentmondási elve negatív törvény, amely azt fejezi ki, hogy formállogikai szempontból a helyes emberi gondolkodás nem tartalmazhat ellentmondásokat. Ámde ezzel a negációval, ezzel a korlátozással a nem-ellentmondás logikai törvénye egyszersmind megköveteli azt a pozitív tételt (ítéletet), amely megállapítja, hogy milyen összefüggésben és vonatkozásban tartalmazhat mégis a helyes, az igaz, a logikus, a dialektikus stb. emberi gondolkodás ellentmondásokat. Vagyis az a negatív ítélet (tétel), mely szerint a helyes gondolkodás nem tartalmazhat logikai ellentmondásokat, már utal arra a pozitív ítéletre (tételre), amely megállapítja, hogy a gondolkodás akkor helyes, ha visszatükrözi az objektív valóság ellentmondásait, tehát ha dialektikus ellentmondásokat tartalmaz. Ezen negatív tételből (az elemi logika nem-ellentmondás törvényéből) következő pozitív tétel meghatározása azonban már kívül esik az elemi (a formális) logika hatókörén, és a dialektikus logika tárgykörébe tartozik. Az elemi (a formális) logika átmenete a dialektikus logikába, az elemi (a formális) és a dialektikus logika kapcsolata ezen esetben rendkívül szembetűnő és nagyon pontosan megfigyelhető. A gondolkodás dialektikus ellentmondásának az a fogalmi meghatározása tehát, hogy a helyes gondolkodásban az objektív valóság dialektikus ellentmondásai tükröződnek, a dialektikus logika tárgy302-