Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: »A nemzet csinosodása«

Sok példával bizonyíthatnánk még, hogy Bessenyei felvilágosodást terjesztő programja mennyire nem válik általánossá és mennyire háttérbe szorul egy — bár sok szempontból indokolt — szűklátókörű nacionalista gondolkodás mögött. Ez a felfogás utasítja el például a nemzeti önérzetnek nem hízelgő finn-rokonságot is. Orczy Lőrinc felháborodva tiltakozik a lappokkal való sógorság ellen: [41] »Oh! Nem: távol légyen olyan káromkodás ... Nem voltak scytháknak fattyú gyermekei, Mutatják még ma is vitéz erkölcsei. . .« A tudós Sajnovicsot emlékezteti szlovák származására és ilyen értelemben küldi vissza rokonaihoz: »Kedves rokonidhoz tüstént visszamehetsz, Vélek száraz halból készült málét ehetsz, Mert lám ítéletet nyelvünkről nem tehetsz.« — Orczy tiltakozását az váltja ki, hogy a magyarok nemzeti tulajdonságait oly nagyon különbözőnek tartja az addig még alig ismert és primitív életmódot folytató lappokétól. Barcsai Ábrahám szintén óvja nemzetét Sajnovics jármától, mert szerinte a scytháktól való származás tudatán mint »szegelet-kövön fekszik szabadságunk« [42]. Az idegenek lenézésétől annyiszor sértett nemzeti önérzet csak előkelő hősöket tűr meg a múltban is, és az új északi rokonokat csak úgy tudja elfogadni, ha eszményi hősökké költi át őket. mint Dugonics teszi az Etelkában. — Tegyük hozzá az igazság kedvéért, hogy még Bessenyei is tagadja később a finn rokonságot [43]. A nyelvészeti bizonyítékok meggyőznék, de szerinte nem a szavakat kell nézni e kérdésnél, hanem az erkölcsi tulajdonságot. Maga Csokonai is felháborodik azon, hogy egyes német történetírók kétségbe merik vonni a húnmagyar azonosság hitét [44], Az 1790—9l-es évek nemzeti lelkesedése hamar ellobban, és elsősorban a főnemesség megtalálja a kompromisszum útját Béccsel. A francia forradalom egyre fenyegetőbb réme elől az uralkodó háznál keres menedéket. A nemesi ellenálláshoz csatlakozó jozefinista értelmiség már 1790-ben aggódik a haladás ügyéért, mert fél, hogy a nemesség csak előjogai védelmében olyan lelkes, és II. Józsefnek a helyes intézkedéseit is elveti. Öz Pál, a későbbi köztársasági mozgalom egyik legrokonszenvesebb részvevője meg is mondja, hogy a nemesség kizárólagos mozgalma egy újabb feudalizmust, »az ősidők rettentő barbárságát« hozhatja könnyen a nemzetre. Barátja, Czadray István így jellemzi a köznemesi közvéleményt: »Mint a pestistől, úgy félnek minden újítástól s mindentől, ami idegenből jön, ami német. A magyar csak maradjon magának.« [44a]. A köznemesség ellenállása Béccsel szemben 1790 után időnként még megerősödik. 1793 után ez a mozgalom a demokrata értelmiség irányítása mellett haladó vonásokat is visel magán. A főnemesség magatartása és a klérus hatalmának visszaállítása, a cenzurarendeletek mégis azt eredményezik, hogy a felvilágosodás terjedése megáll, tömegbázisa Összeszűkül. A nemzet csinosodásának egész széles problematikája sokaknál veszedelmesen kezd leegyszerűsödni a nyelvre, ruhára és a bajuszra. A jozefinisták aggodalmai helytállóknak bizonyulnak. Az a félő, hogy a haladás és a nemzetiség, a művelődés és a magyarság szembekerülnek egymással. -220