Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: »A nemzet csinosodása«

Kazinczynak 1806-ban van egy érdekes levél-váltása Cserey Farkassal. Az erdélyi főúr felpanaszolja neki, [45] hogy egy magyar—erdélyi közös tárgyaláson a szatmári küldöttek durván és faragatlanul viselkedtek, és csodálkozik azon, »hogy a magyarba ezen fényes 19dik századba ennyi vadságot és egymás iránt ily faragatlan gyűlölséget« kellett tapasztalnia. Kazinczy keserű megértéssel válaszol, [46] és közös barátjuknak, Fáy Barnabásnak jellemzésébe szövi bele véleményét: »A magyar character — a szatmáriak és más magyarok a vad unculturt tartják magyarnak — benne fel van szépítve a legszebb városiság politurája által. . . Kéntelen az ember megvallani, hogy mikor azt látja, hogy ők tartják magokat magyaroknak, elveszhet az ember kedve magyar lenni . . .« IV. 1790 körül, tehát részben már a reakció erősödése kezdetén vetik fel újra egyes kiváló emberek a nemzet csinosodásának problémáját. Mielőtt Kármánhoz érnénk, röviden számoljunk be az ő gondolataikról is. Batsányiról, Kazinczyról és Aranka Györgyről van szó. Batsányi János szövegezi meg a Kassai Magyar Museum Bevezetését. A folyóirat úttörő vállalkozás, és a szerkesztők az addig még meg nem valósult tudós társaságot kívánják némileg pótolni. A Bévezetés részletesen foglalkozik a magyar kulturális élet kibontakozását hátráltató okokkal. Ezeket a nemesi felfogásnak megfelelően, melynek ekkor még Batsányi is a képviselője volt, a szüntelen háborúkban, belső egyenetlenségben, a vallásbéli versengésben és a deák nyelv uralmában véli feltalálni. A dolog velejére tapint viszont, amikor kimondja, hogy »nem volt. . . királyi udvarunk, hol nyelvünknek böcse lett volna . . .« A magyarságnak a »mái tudós nemzetek« nyomdokait kell követnie. Ezeknél pedig mindenütt »az akadémiák, tudós társaságok szolgáltak legnagyobb segélytségtil«. A jelenlegi helyzetet áttekintve, úgy találja, hogy »a poézisban már jó messze mentünk . . .« és a többi tudományokban is szép reményekre jogosító kezdemények vannak. Csak az a baj, hogy nálunk az írókat senki sem pártolja, és így őket egyedül csak »a hazának szeretete gerjeszti«. Szép hivatását a folyóirat csak rövid ideig teljesítheti. Néhány év múlva megszűnik a reakció fojtogató légkörében. — A szerkesztők egyike már 1790-ben kiválik és új folyóirat alapításával kísérletezik. Kazinczy Ferencről és Orpheusáról van szó. Folyóiratának tárgyát a nyelv tökéletesítése és a magyar kultúrtörténet művelése mellett »a józan gondolkodásban« jelöli meg. Nem nevezi ezt óvatosságból »világosodásnak«, mert sokan indifferentizmust, naturalizmust értenek ezen. A folyóirat tartalma nem azt mutatja, mintha Kazinczy felvilágosodása megtört volna a II. József elleni ellenállás győzelmével és a nyílt reakció jelentkezésével. Nem a racionalizmustól a szentimentalizmus felé való elhajlásról van itten szó, mint azt Waldapfel József feltételezi. Hiszen Kazinczy közli a folyóiratban Helvetius levelét a pétervári akadémia elnökéhez a tudományok terjesztéséről. Közöl Rousseautól egy igen jellegzetes részletet a törvény szabásról. Az idők valóban megvál221-