Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1958. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 4)

II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedi Lajos: »A nemzet csinosodása«

forog-e vagy föld, Nap sugára nélkül, mely színt mutat a zöld, Holdban ha laknak-e, vagy az csak puszta föld.« [12]. Orczy sokat és szívesen elmélkedett arról, hogy milyen boldogságban éltek jámbor eleink, »kik föld gyümölcsével megelégedtenek, Hívságot, henyélést magoktól űztenek . ..« Most bezzeg »mint Aetna tüze, úgy terjed rosszaság« (113]. Hívja barátját, hogy jöjjön vele a falura élni, odahagyva a város lármáját, a nagyurak palotáit. Elvállalja a Tisza-szabályozás irányítását, de meg van győződve róla, hogy ennek semmi értelme. »Bátor hajózásból jöhet sok gazdagság, Ügy tartom, nem abban áll igaz boldogság.« Szerinte a magyarhoz nem illik a »csalfa kereskedés, Mivel ebből jöhet erkölcs-vetemedés...« A konzervatív főúr másfajta boldogságot szán a magyarnak: »Ha kicsiny határban szívét szoríthatta, Magában a nagyra vágyódást fojthatta, Kincsszerzéstől józan elméjét elvonta, Vélem, boldog sorsát ily magyar megfogta « [14]. A vagyontszerző Orczy persze inkább csak a más számára tartja kívánatosnak az igénytelenségből származó boldogságot. Barcsai Ábrahámot haladóbb gondolkodású embernek ismerjük, Királyt-csúfoló merészségéért még börtönt is szenvedett. A tudományokat azonban ő is gyanakvással szemléli. Költő barátjának, Ányos Pálnak írja 1779-ben, tehát a magyar tudományos élet fellendülésének kezdetén: »Tudományok sorsát csak távol szemlélem, Őket a rabsággal reménylem és félem! Mert hidd el, hogy ők is több mesterségekkel, Valamit emberek koholtak eszekkel, Hidd el, titkos mérget rejtenek magokban, Nemzeteket vesztő kovász van azokban,« [15]. Midőn Ányos Pál védelmébe veszi a tudományokat, melyek a népek szilaj szokásait pallérozzák és azokra az időkre utal, midőn »szekerinken vittük házainkat, S lóhúsból készítvén vad vacsoráinkat, Szünetlen rablással éltük napjainkat. ..« [16], Barcsai védelmébe veszi a szkíták vadságát, és az ősi egyszerűség illúziójával kérdezi meg költőtársát: »Mi volt irtóztató pásztorok éltében? Kik nyájat legeltek, szabadság kertjében. Ezerszer több romlás van nagy városokban, Mint a sással fedett törpe kis kunyhókban.« [17]. A szerzetes csak nem hajlik előkelő barátja szavára, és igyekszik meggyőzni őt legalább arról, hogy az arany század boldogsága régen eltűnt, és a természet igenis nem a magányosságra, hanem a »nagy társaságra«, a társadalmi életre alkotta fiait. Fel is veti Barcsainak, hogy könnyű Bécs fényes palotáiban ilymódon filozofálni. Vajon Algir határait is így szeretné-e lakni, »hol a vadság verte sátorait?« [18]. Örülnünk kell, hogy nemzetünk lassan kultúrálódik. Egy vonatkozásban azonban egyetértenek a császár »fogadott zsoldosa« és a paulinus barát. Mindketten látják és elítélik az európai kultúrnemzetek szégyenét, a gyarmatosítást. Barcsai a feketekávé gőzölgő illatán érzi meg a nyomorult szerecsen kizsákmányolását [19]. Ányos pedig felháborodva kérdi: »Mi szükség volt tehát London piacára Kastélyt építeni Minerva számára . .. Ha csak ezt tanulják Lock s Newton könyvéből, Miként lehet hízni emberek véréből. . .« [20]. Tegyük hozzá, hogy Ányos felháborodása ma is helytálló, de ez nem annyit jelent, hogy általában pálcát törhetünk az emberi kultúra értéke fölött. 214-