Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedy Lajos: Bessenyei elődei és kortársai. (Adalék a magyar felvilágosodás történetéhez)

Teleki, közönséges szokása nemzetünknek, „hogy a maga nyelvét nem tudja, vagy ha tudja is, de semmit szépnek s jónak ne állítson, valami magyartól vagy magyarul készítettetett s így idegen s kölcsönözött tollakkal büszkélkedvén, a magáét elhullassa". Tanuljunk az idegenektől, „tanuljunk s tudjunk más nyelveket, de a magunkét el ne felejtsük, sőt azon igyekezzünk, hogy a magyar könyveknek mind bővsége s mind pedig becse lehessen, ha csak a magyarok között is". Bessenyei majd később „szánakozásra s egyszersmind köpedelemre" méltónak tartja az anyanyelv lekicsinylőit és megvetőit. Nem hiába vetik fel ezekben az években Bessenyei előtt és vele egyidőben ezt a problémát olyan sokan: itt valóban egy veszélyes kör, circulus vitiosus kezd kialakulni, melytoől csak a hazaszeretet és az anyanyelv iránti szinte vallásos tisztelet képes kitörni. A magyar nyelv csakugyan elég kezdetleges eszköznek tűnik fel a modern nyugati eszmék megszólaltatóinak kezében, és mivel sokan úgy segítenek magukon, hogy latinul írnak, mely hasonlíthatatlanul csiszoltabb, a magyar nyelv továbbra is elmarad az európai fejlődés rohanó ütemétől. Különös és jellemző dolog, hogy Czvittinger [38] után negyven évvel a magyar nyelv megvetői ellen még mindig latinul háborog a soproni gimnázium igazgatója, a különben orthodox lutheránus Ribinyi János. 1751-ben nagy beszédet tart távozó előkelő diákjai előtt a tanév végén: »de: cultura linguae hungaricae«. [39]. Ékesszólóan fejtegeti: Plerique nostratium ita Romano sermone delectantur, ut prae nimio in linguam Latinam amore, negligant pátriám et formám eius quae sane pulcherrima est, incauti despiciant." Nem kifogásolható szerinte, hogy a latint tanulják hazánkban: ,,. . .sed ut lingua Hungarica patrius sermo, ad exprimenda animi sensa longe accomodatissimus. propterea negligatur, non videtur esse tolerandum". — Hogy ezek a valóban szép szavak a magyar nyelv kiművelésének egészen reális programjával együtt latinul hangzanak el, érezteti velünk, milyen erős a latin nyelv uralma az egész magyar közoktatásban, katolikusoknál és protestánsoknál egyaránt, és megérteti velünk, hogy a magyar nyelv apostolai éppen nem szövetségest, hanem ellenfelet kell, hogy az elavult iskolarendszerben lássanak harcukban. Ez magyarázza meg Bessenyei állásfoglalását is az iskolával szemben: ő elsősorban az írókban és tudósokban, a tudomány népszerűsítőiben látja a nemzet nevelőit, és kulturális programjában az iskolának (eltérően a XVII. század puritánjaitól) nem juttat nagy szerepet. Az elhanyagolt anyanyelvnek nagy szerelmese az excentrikus viselkedésű Kalmár György [40], aki a 60-as években a magyar hexameterek ezreit kalapálja össze különös gondolataiból, mégis sok problémáját megpendítvén a későbbi nyelvművelő programnak. Érzületét és tiszteletreméltó magyar tüzét jellemezze itt néhány sora: „Micsoda szégyen ez, oh hazafi! s csuppa csuppa gyalázat Néked is, én nékem is, s hazának is csuppa gyalázat! Elhagyod így magadat, nincsen hogy gondod a nyelvre!" — Dévay András [41] sokat idézett helyére csak utalok itt, úgyszintén Orczy Lőrincnek egy korai, nyomtatásban is megjelent, Barkóczy Ferenc 96