Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedy Lajos: Bessenyei elődei és kortársai. (Adalék a magyar felvilágosodás történetéhez)

akik szeretnék a könyveket, azok pénztelenek, akiknek pedig tehetségek vagyon, azok többire, egyébre fordítják . . ." ([33]. Fáradhatatlan buzgalommal gyűjtögeti adatait a magyar kulturális élet múltjára vonatkozólag és fájdalommal állapítja meg, hogy a helyből helybe bujdosó magyarság letelepedése után is szüntelen hadakozásban töltötte életét és így fegyverrel híresedett el inkább mint tudománnyal. „Ez a fő oka írások nem lételeknek és a tudós emberek kevés számoknak. Váltanak, vóltanak, de csak ezelőtt kétszáz esztendőkkel is, kik vóltanak tudománnyal ékeskedők, nem tudjuk . . . magokkal együtt emlékezeteket is eltemette a veszedelmes idő" [34]. Erdélynek a magyar kultúrára még mindig termékenyebb talaján kell megmaradnunk, iha problémánk szálait tovább kutatjuk. Az, aki Verestói Györgynek [35], a század első fele legkeresettebb református halotti búcsúztatójának verseit 1772-ben (tehát éppen a sokat vitatott fordulóponton) sajtó alá rendezi, megállapítja, hogy más nemzetek „nem csak egyéb tudós munkákkal, hanem verses könyvek számával is . . . sokkal felyül haladnak bennünket." Ennek oka persze szerinte sem az, mintha „akármely tudományra alkalmas elmék" nem találtatnának nemzetünkben, hanem valami más, melyet ő nem tud kielemezni. Csupán néhány kérdést vet fel, hogy egészen ne térjen ki a válaszadás elől, miért is vagyunk hát a kultúráiban elmaradva. „Mely ritkaságnak nemzetünk bizonyos Ihajlandósága-é? a tudósok restsége-é? a furcsább elmék nem ösztönöztetése-é, jutalom és illendő becsület által? vagy más egyéb légyen az oka? nem célom most hosszasan vitatni." Ugyanebben a nevezetes esztendőben és Erdélyben jelenteti meg Tordai Sámuel Gellert híres regényének egy igen gyenge fordítását [36], Figyelmünket jobban megérdemli előszava, mely Bessenyei gondolatsorának nem egy fontos elemét tartalmazza annak átütő erejű megfogalmazása nélkül. Ő is megállapítja, hogy a kultúrában hátul kullogunk a művelt Európában és hogy a „magyarságban" is megfogyatkoztunk. „Már régtől fogva vádoltatik, sőt gyaláztatik a mi magyar nemzetünk azért, hogy a könyvek olvasására nem sok kedve vagyon: legalább bizonyos is az, hogy arra még eddig nincsen olyan közönséges hajlandósága, mint más jól pallérozott nemzeteknek ..." Nyugaton nagy számmal nyomtatják évente „az ő született nyelveken" az újabb és újabb könyveket, és ami még csodálatosabb, „azokat nemcsak a tudósok, hanem az asszonyok, közemberek sőt szolgák s szolgálók is haszonnal olvassák". A külföldet járt tudós prédikátorból kikívánkozik a nagy kérdés : „És mi az oka, hogy a mi született nyelvünkön oly kevés könyvek jönnek a világosságra?" Tordai már csak a született nyelvünkön megjelenő könyveket tekintené haladásnak, hiszen az olvasóközönség eddig nagyon szűk körét a „közembereikkel" csakis ily módon lehetne kibővíteni és a nemzetben az olvasás hajlandóságát „közönségessé", vagyis általánossá tenni. Ö már a válaszadás elől sem tér ki, mint Verestói kiadója, s megpróbálja a nagy sorskérdést alaposabban elemezni. „Nincsenek-é tudós embereink, kik jó könyvek írására alkalmatosak volnának? Vagy olyan igen szegény-é a mi nyelvünk, hogy akármely tudománynak, és akármely dolognak szép 94