Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Némedy Lajos: Bessenyei elődei és kortársai. (Adalék a magyar felvilágosodás történetéhez)

mutatni. — Ez alkalommal az egésznek csupán egy kis részletét adja a felvilágosodás korából, vállalva azt a veszélyt is, hogy a végleges megfogalmazás e részleten is változtathat még. Különösen, mivel a megfogalmazás idején nem állt módjában adatait minden szempontból teljessé tenni. A felvilágosodás-kutatásnak nálunk egyik hiányossága és hibaforrása, hogy a szakemiberek vagy 1772-ig (inkább 1711-ig), vagy pedig 1772-től kezdve tekintik át a jelenségeket, lévén vagy a régi vagy az újabb magyar irodalom szakértői. Ebből következik, hogy irodalmunk két nagy korszaka között (szerintem) szükségtelenül is erősen hangsúlyossá vált ia határvonal anélkül, hogy a kutatás eddig még kifogástalanul megindokolttá tudta volna azt tenni. Arra a vitára célzok, mely az 1772-es korszakhatár körül máig tart, és melyet olyan érveikkel, amilyeneket Waldapfel József ismert monográfiájában [5] felhasznál, eldönteni nem lehet megnyugtatólag. — Szerintem a régi és $7, új magyar irodalom között sokkal erőseíbb az összefüggés, mint sokan gondolják Ezzel még egyáltalában nem vontuk kétségbe a felvilágosodás nagy jelentőségét, csak éppen a magyar Szellemi élet folytonosságát állítjuk. A kutatás előbb vázolt szervi hiányai miatt, különösen az 1711—1772 közötti korszak megvilágítatlansága következtéiben az összefüggés nem egy láncszeme kimarad, és nem utolsó sorban homályban maradnak éppen a magyar felvilágosodás előzményei, ill. kezdetei [6]. Bessenyei elődeire Császár Elemér [7] is célzott már. Waldapfel József is utal Bessenyei előzményeire: „Előzményei természetesen vannak. A magyar nyelv kiművelését Apáczai Csere, Tótfalusi Kis Miklós és Czvittinger is felvetették . . ." [8], Ezek az utalások azonban nagyonis summásak. —- Ugyancsak nem kedvez az irodalmi élet fejlődése ábrázolásának az ún. monografikus módszer, mely az utóbbi évtizedre meglehetősen jellemző volt. Gálos Rezső igen terjedelmes Bessenyei monográfiája [9] pl. alig tesz kísérletet arra, hogy Bessenyei gondolatainak előzményeit felmutassa, és igen hiányos a Bessenyei utóéletét tárgyaló fejezet is. Még Szauder kitűnő kis könyvének [10] sem erős oldala Bessenyei 'beállítása a fejlődés folyamatába. Baróti Dezső legutóbbi cikkében [11] sok gondolatébresztő kételyt vet fel Waldapfel könyvével és az eddigi magyar felvilágosodás-kutatással kapcsolatban. Joggal állapítja meg, hogy előtanulmányokat kell elvégezni, ha pl. Bessenyei elődeit és kortársait, az 1772-es korszakhatár kérdését, jogosultságát világosan akarjuk látni. Teljesen egyetértek Barótival, hogy „. .. valóban nem ártana tovább is elgondolkodni azon, hogy vajon az Ágis szerzője oly hirtelen jött üstökös-e felvilágosodásunk derűs-borús egén, amint ezt a szerves összefüggéseik meglátására képtelen irodalomtörténeti pozitivizmus ihitte volt, vagy pedig talán nem is kevés köze van a Bod Péteréihez hasonló hazai előzményekhez?" Az ilyenfajta kutatás egyáltalán nem csökkentheti irodalmunk új korszaka vezető egyéniségének jelentőségét, valaminthogy a korszakhatár jogosultságát nemcsak a reakció talajáról lehet esetleg kétségbevonni, hanem egyszerűen történelmi tények alapján tudományos lelkiismeretességből is. 88