Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

csak a nyelvészeti szakirodalom művelői kezdtek behatóbban foglalkozni, hanem a pedagógia elméletének és gyakorlatának munkásai is. A beszédnevelés szempontjából fontos fonetikai ismeretek (lélekzés, hangképzés, artikuláció, beszédhigiéna stb.) megszerzésének nagyobb igényével kell számolnia a magyar szakirodalom művelőinek is. Szarvas Gábor a Magyar Nyelvőr hasábjain (1873) »A helyes magyar kiejtés« címen írt értekezésében igen fontos kérdésekre kívánt választ adni: Mi a helyes kiejtés? Helyes-e a művelt magyar kiejtés? Igen lényeges lépés a magyar beszédkultúra szempontjából is Szarvas cikke, mert a nyelvtudomány ismét téglákat kivánt hordani a magyar beszédtudomány (laletik) felépítendő épületéhez is. Az írott nyelv vizsgálatára és művelésére a magyar megfelelő szakirodalom általában nagyobb gondot fordított, pedig Szarvas Gábor már ebben az írásában helyesen állapította meg: »írott nyelv csak ott lehet, a' hol van élő beszéd: ez az anya, amaz a szülött.« A magyar kiejtés sajátságait, törvényeit, a magyar artikulációsbázist, a magyar nyelv tudati és szervi alapjának jellemző sajátságait is érintő megjegyzései közül elsősorban a magyar beszédpedagógia szempontjából is fontosakat emeljük ki. »Nagyot vét a művelt kiejtés, midőn a zárt e-t megtagadja, midőn szándékosan kizárja a magyar nyelv hangjainak sorából.« Az iskolai helyes olvasás tanításához is adott eligazító szempontokat: elítéli azokat, akik megtűrik a beteűjtés szerinti olvasást. »A tanítók . . . a helyes kiejtés tanításában hagyják szépen nyugodni az etymológiát, s különösen a találkozó mássalhangzókat ejtessék ki úgy növendékeikkel, a' mint ezek anyjuk ajkáról tanulták . . ., akkor nemcsak, hogy nem lesz okuk panaszkodni — mint ezt többször és többtől hallottuk — azokra az ostoba gyermekekre, hogy hiába veri az ember fejükbe nekik, hogy az nem tuggya, hanem tudja — sehogy sem tudnak elszokni attól a paraszt kiejtéstől, hanem még helyesen is cselekszenek . . .« [60]. A betűejtés elleni küzdelem a magyar beszédnevelés történetében újra meg újra felujul. A Magyar Nyelvőr hasábjain [61] Szigetvári Iván »Tanuljunk magyarul olvasni« jellemző című cikkében azt állapítja meg, hogy »elemi iskoláink egy részében rosszul tanítják a magyar olvasást«, mert így olvasnak: mondjátok, tudja, tetszik, azaz »leírt módon« beszélnek. A szerző azt is tapasztalta, hogy egyes pedagógusok még a helyesen olvasó tanulókat is megintik, s ha a tanuló azt a hangsort: adta, helyesen ejtette ki: atta, a tanítónő ezt az ejtést hibásnak jelentette ki, s elhangzott intése is: »Mondd tisztán: adta.« Ezért kivánja a szerző, hogy a nyelvtankönyvek is bélyegezzék meg a helytelen betűejtést, s ezzel annak az igénynek is hangot adott, hogy az iskolai nyelvtanok szerzői is tartsák feladatuknak a helyes magyar beszédre nevelést is. A Magyar Nyelvőr [62] egy másik cikkéből megtudjuk, hogy ez idő tájt az iskolai nyelvi oktatásban a helyes magyar beszédre nevelés még nem tartozott a tervszerű nyelvművelő munka feladatai közé. Oldal János fia tanítójához írt levelében azt állítja, hogy fia »csupán csak a magyar olvasásban nem üti meg a mértéket. Gépiesen kitűnően 28