Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

Az sem véletlen, hogy magyar viszonylatban az 1860-as években újra meg újra, a magyar Kempelen Farkasnak, »a vocälisok akustikai elmélete és a nyelvhangok physiológiája« [57] megalapítójának könyve kerül tanulmányozásra. Régner Tivadar »A magyar nyelv kiejtése« (1862) [58] című hosszabb értekezése is bőven merít Kempelen eredményeiből: »Az egyes hangzók általános természetét, vagyis azt, hogy micsoda beszédszervek által és mi módon képeztetnek, a magyar származású Kempelen munkájából tudjuk . . .« Ez a cikk különben a magyar beszédművelés történetében is számot tarthat az érdeklődésre. Felhívta újra a figyelmet »a beszéd külső alakjának, hangzásának« tanulmányozására, a »kiejtés jelenlegi állapotának« megfigyelésére, jellemzésére. Részletesen foglalkozik a kiejtéssel. A kiejtés »általános jelleme . . . a beszédszervek bizonyos helyezésén, különös száj álláson« alapszik. S akkor, amikor arra a kérdésre is választ kíván adni, hogy »melyik . . . a magyar kiejtésnek megfelelő száj állás«, s akkor, amikor az idegen ejtésekkel (angol, francia, olasz stb.) hasonlítja össze a magyar nyelv kiejtését, az anyanyelvek eltérő artikulációs-bázisáról is ejtett el szavakat. Figyelemre méltó »A beszéd dallama« című fejezet is cikkében. Helyesen állapítja meg: »Valamint a kérdés, csodálkozás, levertség, harag sat-nek kifejezésére oly hangváltozatokat használunk, melyek a beszédben körülbelül ugyanazon szerepet viszik, mellyet a dallam a zenében.« 12. Az 1860-as és 70-es években az élőbeszéd ügye a magyar iskolák anyanyelvi nevelésében is komoly pártfogókra talált. A népiskolai oktatást irányító utasítások »a gyermek természetes szóbeli kifejezési képességének«, — beszédének fejlesztését is fontos pedagógiai feladatnak jelölik meg. A korabeli szakirodalom is helyesen látta, hogy a helyes magyar beszéd előfeltétele a beszéd elemeinek, a beszédhangoknak gyakorlása, illetőleg a tiszta kiejtés megtanulása. Csakis a tiszta kiejtés begyakorlása után szabad az olvasás tanítását megkezdeni. Az olvasás és írás tanításának a betűztető módszer elhalása után két módja dívott iskoláinkban: a) az irva-olvasás módja, s később b) a fonomimikai mód. Az írva-olvasás módját követők nagy szerepet szántak a »hangoztatásnak«. Majer István »Milyen legyen a néptanoda?« c. cikkében [59] (1858) írja: »a nép tanodának fő tárgya az olvasás, . . . olvasni a hangoztatás módszerével tanítson (a tanító), mert ez természetesb és célhoz vezetőbb«, mint a syllabicáltatás! Árvái József »ABC és Vezérkönyv az irvaolvasás tanításához« (1865) című könyvének első fejezete: A hangoztatás. Azt vallja Árvái is, hogy a betűk megismerése előtt a gyerekek a hangokat ismerjék meg »a tiszta hangoztatás« útján. Ez a felfogás arra is utalt, hogy a tanítónak igen sok fonetikai ismeretre van szüksége, mert helyesen, tisztán csak úgy tudja az egyes hangokat hangoztatni, s úgy tud a tiszta kiejtésre nevelni, ha ismeri az egyes hangok fonetikai természetét, képzésük módját, helyét, a hangok kapcsolódásainak törvényeit is, stb. A helyes magyar kiejtés problémájával magától értetődően nem27