Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Berencz János: Művelődés és nevelés problémái Flaubert: „Bouvard és Pécuchet" c. regényében

ezt az eddigiek előrebocsájtása után nem mernénk állítani. Az bizonyos, hogy az itt elmondott körülmények közt a nevelés nem volt és nem is lehetett hatásos. De azt, hogy ebből a történetből feltétlenül a szerző, Flaubert pedagógiai pesszimizmusát lehetne kiolvasni, — nem merjük megalapozottan állítani. •M * * Flaubert-nek ezt az utolsó regényét a kritika sok szempontból és sokféleképpen ítélte és ítélheti meg. összehasonlíthatjuk az elődök és kortársak bizonyos hasonló műveivel. így pl. párhuzamba állítható Erasmus maró kulturális szatírájával, »A balgaság dicséreté«-vei, vagy Voltaire némely kisregényével, különösen a »Candide«-dal, vagy »-A vadember«-rel (»Le Huron«). Ezeknél a munkáknál talán személyesebb, pedagógiaibb, szélesebb kultúrterületet fog át, és talán szatírája kevésbé nyílt, éles. Arra is volt példa, hogy Goethe »Faust«-jávai, vagy Madách »Az ember tragédiájá«-val hasonlították össze (pl. Kardos László). Ezzel kapcsolatban csak arra kell felhívni a figyelmet, hogy Flaubert könyvében nem maga az emberiség, vagy zseniális emberek, hanem éppen félművelt, sőt egyszerű, mondhatjuk: együgyű emberkék botladoznak a kultúra területén. Ez a beállítás nagyobb kontraszt-hatás lehetőségét adja az írónak, lehetővé teszi, hogy a kritika (a kultúra kritikája és a félművelt kispolgári elme kritikája egyszerre) nyilvánvalóbb legyen, élesebben, mosolyt derítően hasson az olvasóra. Sok kritikus Flaubert kulturális pesszimizmusát emeli ki ebben a művében [15] szenvtelenségét, mint realizmusának korlátját, vagy hanyatlását emlegetik némelyek. Kitűzött feladatunktól elvezetne, ha ezekre a kritikákra reflektálnánk. Mégis annyit meg jegyzünk Flaubert »védelmében«: pesszimizmusát erősen motiválja, hogy művét három, végeredményben kudarcba fulladt forradalom után írta meg. (Az 1789., 1848. és 1870-i forradalmak.) Ö, aki mindvégig kitartott haladó eszméi, a szabadság és az ész feltétlen tisztelete mellett, nem ok nélkül vált ilyen pesszimistává. Hogy a haladás eszméi melletti kiállása mennyire erőteljes és mély, azt az is bizonyítja, hogy a vallás helyett, ellenében mindig a tudomány oldalán állt. Igaz, hogy Bouvard és Pécuchet nemcsak a vallásból ábrándulnak ki

; hanem a tudományból is. De ez a kiábrándulás egészen más jellegű, a vallástól csak vigaszt várnak és megnyugvást, és ezt sem kapják meg; a tudományoknál pedig vagy azt látják be, hogy nehéz, érthetetlen a számukra (pl. a vegytan), vagy azt, hogy nem tudnak eligazodni a sok véleményeltérés közt, haszontalan időtöltés számukra (pl. filozófia); a tudományok alapjában véve azzal okoznak csalódást, hogy nem adják azt a fajta bizonyosságot, amelyre a naiv kispolgár vágyik —, a vallástól viszont nem is várnak olyanféle exakt bizonyosságot, mint a tudománytól. Ami pedig Flaubert sokat emlegetett szenvtelenségét (»impassibilité«) illeti: haladó eszméit, lényegében a tudományok pártján álló világnézetét nem rejti véka alá. Nála a szenvtelenség inkább hőseihez, magához az elbeszélő módhoz kapcsolódik, és abban nyilvánul, hogy 18 273