Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)
II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Berencz János: Freud, mélylélektan, pedagógia
esett az elmúlt években a serdülők erkölcsi arculatáról a pedagógusok és szülők számára tartott ankétokon és a sajtóban egyaránt. Voltak, akik szinte támadták a serdülőket, voltak viszont, akik a serdülőkor védelmében szólaltak fel. A serdülőkorról folytatott viták skolasztikusak és terméketlenek voltak, mert csupán bizonyos szubjektív tapasztalatok esetleges, egyéni lecsapódásait adták és csupán abban összegeződtek, hogy többet kellene törődni a serdülőkkel, segíteni kell őket, „feladatokat 1' kell a serdülők elé tűzni, nyújtson több érdekességet az iskola és az ifjúsági szervezet és így tovább. Az ilyenféle javaslatok azonban legfeljebb „tüneti kezelését" szolgáltathatják a problémának, mert a jelenségek igazi okait háttérben hagyják. Freud pedagógiai gondolatainak e rövid felvázolásából is kitetszik a nevelői légkör, beállítottság alaphangulata: feltétlen őszinteségre, szabadságra, az ösztönök és követelések, tilalmak harmonikus, célszerű összeegyeztetésre való törekvés. Ezek az alapvető tendenciák kétségkívül megvannak Freud követőiben, a mélylélektan többi művelőiben, de vannak figyelemreméltó eltérések is, ami a különféle mélylélektani rendszerek eltéréséből logikusan következik is. Adler individuálpszichológiája közvetlenebbül veszi tekintetbe a társadalmi hatásokat. Nála az egyén fejlődése nem annyira belső és a szexualitás fejlődésétől determinált, mint Freudnál. Az egyéni sajátosságok kialakulása a társadalmi elnyomó hatásokra létrejövő túlkompenzációnak és az érvényesülési, hatalmi vágy (a „männlicher Ptotest") működésének köszönhető. Amint az individuálpszichológia magyar népszerűsítője, MÄDAY István írja [28] : minden nevelésnek és lelki gyógyításnak az önismeret, vagyis a téves (túlkompenzált) életterv lebontása az alapja. A nevelés lényege tehát az önnevelés, sajátmagunk, céljaink helyes felismerése és reális összhangbahozása a külvilággal, a társadalommal. JUNG külön könyvben foglalta össze a pedagógiát érintő előadásait, írásait [29]. A lelki beteg gyermekek kezelése juttatja őt el a pedagógiai eszmélkedéshez: kutatja a gyermek otthoni körülményeit, a pedagógiai helyzetet, egyáltalán az otthon nevelő légkörét. Tapasztalatai alapján azt állítja, hogy a legtöbb bajt az őszinteség hiánya okozza. A szavaknál sokkal lényegesebbnek látja a tetteket, a szülők, nevelők jó példáját. Ebből a követelményből azonban nem vonja le azt a következtetést, hogy a szülőnek teljesen hibátlannak, mindenben tökéletesnek kell lennie 1. Sőt, ez valósággal katasztrofális lenne. A gyermek szinte utolérhetetlen eszményt látna a szülőben, igyekezné ellensúlyozni, túlkompenzálni a nyomasztóan tökéletes példát, és ez esetleg lelki egyensúlyát felborítaná, veszélyes lenne. Nem az abszolút tökéletesség a fii tehát, hanem a nyíltság, józanság. „Nem azon múlik tehát a siker, hogy a szülők ne hibázzanak, — írja, — mert ez emberileg lehetetlen lenne, — hanem azon, hogy ők (ti. a szülők) a hibákat, mint hibákat elismerjék. Nem az életet kell feltartóztatni, hanem a mi tudatlanságunkat; elsősorban a nevelőét, vagyis kinek-kinek a saját tudatlanságát, mert mindenki nevelője az embertársának a jóra vagy a rosszra." (I. m. 31. 1.) 255
