Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Berencz János: Freud, mélylélektan, pedagógia

chisztikus „szabad nevelést" vezettek le a pszichoanalízisből, szinte vezető szemponttá téve a szexuális nevelés, a nemi felvilágosítás problémáját. Az idézetek alapján nyilvánvaló, hogy az ilyenféle pedagógiai felfogás torzítja Freud elképzeléseit. Ö ugyanis nem az ösztönök mindenestől szabad kiélését követelte, hanem azt, hogy a korlátozásokat, gátlásokat célszerű minimumra szorítsák le, optimális legyen az arány az ösztönök szabad megnyilvánulása és gátlása között. A nemi ösztönök kizárólagossága és vezető szerepe a nevelésben nem freudi tétel. Az ösztönöknek mindenféle elnyomását, szublimálását Freud nem helytelenítette, csupán a túlzott, célszerűtlen, konfliktusokat okozó gátlásokat, elfojtásokat tekintette károsnak. Freud pszichológiai és pedagógiai nézeteiből fontos következtetések adódnak általában az életkori sajátosságokra és a nevelő eljárásra vonatkozólag. Az életkori sajátosságokat Freud szellemében elsősorban a libidó minőségében, a szexualitás fejlődésében kell keresni. Kétségtelen, egyoldalúság itt az, hogy ebben a felfogásban a fejlődés csupán mint belső folyamat szerepel, nincsen eléggé szoros függésben a külső, társadalmi tényezőktől. A pszichoanalízis lehetővé teszi azt is, hogy a serdülőkor problémáit szintetikusan, az Én kialakulása szempontjából vizsgálja. Freud elmélete szempontjából a serdülőkort az jellemzi, 'hogy a gyermeknél még hiányzó felettes-Én kezd kialakulni, a szexualitás kilép a gyermekkori lappangás állapotából, a tárgy választás és általában a szexuális ösztön a felnőtteket jellemző normális irányba terelődik. Ez a folyamat nem jár zökkenésmentesen és Freud elméletéből folyóan az ebből a folyamatból adódó konfliktusok szükségképpen jellemzők a serdülők lelkialkatára és cselekvésiére. Aligha leihet vitás, hogy Freud elméletéből a serdülőkor magyarázatára vonatkozó szintétikus, átfogó elméletet nyerhetjük, amely azonban az előbb általánosságban jellemzett 'hibáktól terhes. Kétségtelen, hogy a serdülőkor némely freudista vulgarizáló ja hajlamos a rikítóan egyoldalú beállításra, arra, hogy vigasztalan képet fessen a serdülőkorú fiúkról és lányokról. Olcsó siker lenne az ilyen törekvésekkel szemben arra rámutatni, hogy vannak életvidám, tettrekész, különös konfliktust nem mutató serdülők is. Az ilyenféle kritika azért felületes és olcsó, mert figyelmen kívül hagyja azt, hogy a freudisták tendenciákat jellemeznek, ezek a tendenciák pedig különböző erejűek lelhetnek, esetleg alig észrevehetők, mert elfojtottak. Igaz, hogy nemcsak lázadozó, vagy depressziós, melankolikus serdülők vannak, hanem megtalálható az ellenkező véglet is. A freudista erre viszont azt válaszolhatja, hogy a magatartás hullámzó-jellege, és éppen a depresszió éles ellentéte, ambivalenciára és a konfliktusok bizonyos tükröződésére vall. Az már jogosultabb kritikai szempont, hogy a serdülőkor freudista jellemzései általában beszűkítettek, fontos külső hatások eredményeit elhanyagolják és kevéssé tükrözik a külső és belső hatások, a pszichikum és a társadalom összefüggéseit. A serdülőkorral kapcsolatban azért érintettük ezeket a problémákat, mert bizonyos gyakorlati következtetésekhez vezethetnek. Sok szó 254