Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Berencz János: Freud, mélylélektan, pedagógia

tenek be a gyermek életében, egészen más a jelentősége" — írja Freud. (I.m. 175. lap.) A továbbiakban kifejti: a nevelés közvetlen feladata, bogy a gyermek megtanuljon uralkodni ösztönein, téhát a nevelésnek gátolnia is kell. Viszont a gátlás, az elnyomás neurotikus veszélyt rejt magában. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy „A nevelésnek tehát az engedékenység Scyllája és a szigorúság Charybdíse között kell megtalálnia a helyes utat. Amennyiben egyáltalán meg lehet oldani a feladatot, meg kell találnunk azt az optimumot, mellyel a legjobb eredményt érhetjük el, és legkevesebbet ártunk. Annak eldöntéséről van szó, mennyit, mikor és milyen eszközökkel szabad eltiltani. Még azt is számításba kell vennünk, hogy a gyermekek, akiket a neveléssel befolyásolni akarunk, nagyon különböző alkati hajlamokat hoznak magukkal, úgy, hogy a nevelőnek egy- és ugyanazon eljárása nem lesz alkalmas minden gyermek számára. A következő megfontolás azt mutatja, hog^ a nevelés mind a mai napig nagyon tökéletlenül teljesítette feladatát és nagy kárt okozott a gyermekeknek. Ha a nevelés a fentebb említett optimumot megtalálja és feladatát ideálisan tudja megoldani, remélheti, hogy ki fogja küszöbölni a megbetegedés egyik kóroktani tényezőjét, az akcidentális gyerme^. kori traumákat. A másikat, a fegyelmezetlen ösztönalkat hatalmát semmiképpen nem tudja elhárítani." (I. M. 177. lap.) Nem kerülte el Freud figyelmét az sem, hogy a nevelés mindig határozott célokat követ, és ezeket a célokat a társadalmi berendezkedés szabja meg: „Azt mondják, — és bizonyára joggal — hogy minden nevelés irányított és részrehajló, arra törekszik, hogy a gyermeket a fennálló társadalmi rendbe beillessze, tekintet nélkül arra, hogy az maga milyen értékes és tartós. Amennyiben a jelen társadalmi berendezkedés hiányairól meg vagyunk győződve, nem járulhatunk hozzá, hogy a pszichoanalitikus irányú nevelést ennek szolgálatába állítsák. Egy más, magasabb célt kell kitűzni számára, mely függetlenítette magát az uralkodó társadalmi követelményektől. Ezen követelmény véleményem szerint meghaladja azt, amire az analitikus hivatása feljogosítja. Ha egy orvost egy tüdőgyulladásban szenvedő beteghez hívnak, nem kell azzal törődnie, hogy vajon az illető becsületes ember, öngyilkos, vagy betörő, megérdemli-e, hogy életben maradjon, vagy egyáltalán kívánatos-e az. Az a másik cél is, melyet a nevelés számára mi akarnók kitűzni, szintén részrehajló és nem az analitikusok feladata, hogy eldöntsék, melyik felfogásnak van igaza. Arról nem is beszélek, hogy lehetetlenné tennék a pszichoanalízis minden nevelő befolyását, ha a fennálló társadalmi renddel ellentétben álló célokat vallana magáénak. A pszichoanalitikus nevelés nem kívánatos felelősséget vesz magára, ha feladatául tűzi ki, hogy növendékeiből lázadókat neveljen. Megtette a magáét, ha lehetőleg egészségesen és munkáraképesen bocsátja el őket. Magában a pszichoanalízisben elég sok a forradalmi, hogy arról kezeskedjék, hogy neveltjei nem állanak a „visszakozz" és az elnyomás oldalán. De különben is úgy vélem, hogy forradalmi gyermekek semmi esetre sem kívánatosak." (I. m. 179. lap.) Az idézett részből kitűnik, hogy Freud nem helyeselte a fennálló társadalmi rendszert, de ugyanakkor pesszimizmusából fakadóan idegenkedett a forradalomtól is. Ezért elégedett meg az egészséges, munkaképes emberek nevelésével. Freud pedagógiai elveinek sok torzítója, vulgarizálója volt a népszerű pedagógiai írók körében. Ezek valami ariar253 i