Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Berencz János: Freud, mélylélektan, pedagógia

ellenesnek bélyegezték, sokan rásütötték a „materializmus" szégyenbélyegét. (Spranger pl. „pszichológiai materializmus'

'-sal vádolta, a fasiszta demagógia viszont gyakran „kultúrbolsevistának" becézte.) Az utóbbi, tudományosnak aligha nevezhető kritikusoknál figyelmünkre inkább érdemesek azok a törekvések, melyek Freudot a dialektikus materializmussal igyekeztek egybevetni, sőt ennek során némelyek a freudizmus és a dialektikus materializmus rokonságát próbálták bizonyítani. Ezt az irányzatot nevezték ,,freudo-marxizmus"-nak. Ezek közé tartozik pl. W. Reich [16], aki néhány dialektikus vonás kiemelésével és ügyes csoportosításával az!t próbálta igazolni, hogy a pszichoanalizis tételei dialéktikus mozgástörvényeknek felelnek meg. A földművelést úgy értelmezi pl. mint racionális és irracionális tevékenység egységét. A racionális elem abban áll, hogy a táplálkozást biztosítja, a földművelés irracionális eleme pedig Reich szerint az, hogy jelképes vérkeveredést (incestus) az anyafölddel. Szerinte a földművelés irracionális vonatkozásában is racionális, mert kielégíti a vérkeveredési hajlamot. — Ilyen freudo-marxista az angol Osborn is, („Freud and Marx" — A dialecticel és Study. 1937. Victor Gollanez), aki szerint a pszichoanalízis dialektikus tudomány, amely a tudatnak a társadalmi lét által való meghatározását, ennek mechanizmusát írja le. Az ilyen freudo-marxista törekvésekikel szemben a marxista kritikák rámutattak arra, és bizonyították, hogy a freudizmus, különösen annak a társadalmi életre vonatkozó kiszélesítése, nem felel meg a dialektikus és történelmi materializmusnak, és tehát a freudizmus és marxizmus összeegyeztetése meddő próbálkozás. Ilyen értelmű I. Sapir bírálata [17], aki a freudizmus individualista-szubjektivista nézőpontját kifogásolja és különösen a freudizmus társadalmi elméleteit, magyarázatait kritizálja. Tegyük hozzá, hogy teljes joggal. Rámutat arra, hogy a marxizmus az embereik aktív és tudatos történelem-alakítását vallja, ezzel szemben viszont a freudizmus a tudatalatti tényezők szempontjából próbál magyarázni. — A freudizmus marxista bírálatai közül még Theodor Schwarz (Zur Kritik der Pszichoanalyse, Zürich, 1947.) kritikáját említjük meg, aki kissé túllő a célon, amikor azt bizonygatja, hogy a fasizmus nem fél a pszichoanalizistől. A freudizmus legújabb kritikái közül még kettőt említünk meg: Egy 1948-ban megjelent monográfia egészében élesen negatívan értékeli a freudizmust. A freudizmus hibái között ilyesmiket említ: „Bacilus-góca valamennyi polgári téveszmének; lehetséges táptalaja a fasizmusnak; hordozója és terjesztője a filozófiai idealizmusnak; népszerűsítője a metafizikai gondolkodásnak; tudományos alap látszatával ruházza fel a széthulló kapitalizmus irracionalizmusát és merőben káros és téves nézeteket terjeszt a földgolyó lakosságának nagyobbik feléről: a nőkről." [18.] (I. m. előszó, 3. lap.) Ezzel a nemkevéssé túlzó kritikával szemben megjegyezhetjük a következőket: Aligha lehet reálisan 'értékelve valamennyi polgári téveszmét a freudizmus nyakába varrni. Azt sem lehet elfogultság és torzítás nél221}