Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)
II. A pedagógia elmélete és gyakorlata - Dr. Berencz János: Freud, mélylélektan, pedagógia
varó tényező szerepel. A pszichoanalízistől eltérő és elszakadt különböző lélektani irányzatokban többnyire nagy jelentőséget nyer ez a tétel, így pl. Szondi Lipót kísérleti ösztön-diagnosztikájában is [13]. A tudattal, a tudattalannal és az Én-nel kapcsolatos régebbi vizsgálatainak eredményeit összegezi nagyrészt és bizonyos magasabb szintézisbe rendezi „Az ős-valami és az Én" című 1923-ban megjelent művében. Ebben foglalkozik: az Én összetevőivel, a tudatos és „tudatelőttes" (lappangóan tudatos és könnyen tudatossá tehető rétegekkel). Az elfojtott ösztönök, vágyak, a tudat alá kerülnek, és a legmélyebb rétegekben, az Es-ben, melyet magyarul (Kosztolányi fordítása alapján) ős-valami-nek szokás nevezni, foglalnak helyet. Az ős-valami és az Én között kétirányú dinamikus folyamatok játszódnak'le: egyrészt az Énéből kerülnek egyes elemek elfojtása útján az ős-valami-be, másrészt viszont az ős-valami-bői is impulzusok és ösztönök juthatnak fel szublimált formában az Én-be, annak tudatelőttes, vagy -tudatos rétegébe. Az emberi cselekvéseknél nagy szerepet játszik az ún. „felettes Én", amely elnevezéssel Freud a különböző társadalmi, erkölcsi normákat érti, amely parancsokat ad az Én-nek. A „felettes Én" szerepének kiemelésekor Freud megállapítja: „A lélekelemzésnek számtalanszor vetették szemére, hogy mindazzal, ami magasabb, erkölcsi és eszményi az emberben, nem törődik. Ez a szemrehányás kétszeresen is igazságtalan, történelmi és módszertani okokból. Történelmileg azért, mert már kezdettől fogva éppen az Én-ben működő erkölcsi és esztétikai törekvéseknek tulajdonítottam az elfojtás hajtóerejét. Módszertanilag azért, mert nem akarták belátni, hogy az elemzőkutatás nem léphetett fel tökéletes és kész tudományos épülettel a bölcseleti rendszerek módjára, hanem lépésről-lépésre kellett magánaik utat törnie, úgy az egészséges, mint a beteg jelenségek analitikai szétbontásánál, hogy a lelkiszerkezet bonyolultságát megértse." (Az ős-valami és az Én. 44. lap.) Az Én-nek, a tudatrétegeknek és az ős-valaminek e leírása, szerepük bemutatása voltaképpen a lelki jelenségek dinamikáját és bizonyos értelemben topikai tárgyalását is nyújtja. Igen nagy jelentőségű az egész műben az ÉN szerepének az eddigieknél teljesebb és pontosabb megvilágítása : „Az Én-re fontos feladatok hárulnak: az érzékülő rendszerhez való viszonyánál fogva a lelki folyamatokat időben rendezi és azokat a valóság szempontjából vizsgálja. A gondolkodási folyamat beiktatásával a motoros lezajlásokat elhalasztják és a motalitáslhoz vezető utakon uralkodnak. Ez az uralom persze, inkább látszólagos, mint tényleges; az Én szerepe a cselekvés tekintetében körülbelül olyan, mint az alkotmányos uralkodóé, akinek szentesítése nélkül nincs törvény, aki azonban nagyon meggondolja, hogy a parlament javaslatával szemben vétóját érvényesítse. Az Én minden élettapasztalatát kívülről szerzi, ám másik külvilága az ös-valami, amelyet hatalmába keríteni törekszik. Az Én libidót von el az ős-valamitől, annak tág megszállásait az Én-nek megfelelő alakulatokká változtatja. A felettes-Én segítségével az Én valami előttünk még homályos módon merít az előidőknek az ős-valamibe felhalmozott tapasztalataiból"... ... Az Én. ez a határőr, a külvilág és az ős-valami között közvetíteni, az ős-valamit a külvilághoz alkalmazkodóvá, a külvilágot pedig a maga izommunkájával az ős-valami kívánságainak megfelelővé alakítani iparkodik." (I. m. 73—74. lap.) 221}