Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hahn István: Iulianus és Anticehia (Szempontok a mélylélektan kritikájához)

kötelezettségein. Mennél nagyobb volt ugyanis a város saját jövedelme, annál kisebb áldozatokat kellett kívánni az ott élő jómódúaktól, másrészt pedig a városi földek és vámok bérletét a curia tagjai általában egymás között osztották szét [22] és ezt az eljárást a császár mindaddig nem is akadályozta, amíg a közellátás érdekeit veszélyeztető visszaélések nem történtek [23]. Közvetve az ordo curialis érdekeit szolgálta a pogány templomok vagyonának visszaszolgáltatása is [24], minthogy a templomi vagyon kezelése a curia, illetve egyes városi magistratusok kezében, vagy ellenőrzése alatt volt, míg a keresztény egyházi vagyont kezelő clericusok nemcsak hogy nem voltak, nem is lehettek a curia tagjai, hanem attól teljesen függetlenül tevékenykedtek. Ez az anyagi érdek is hozzájárulhatott a curiák pogány, keresztényellenes felfogásának fenntartásához [25]. A kereskedő-curialisok kettős megadóztatását és a városok úgynevezett önkéntes felajánlásának, a császári örömnapok alkalmából ajándékozott aranykoszorúnak (aurum coronarium) kényszer jellegét Iulianus megszüntette [26]. Az adók kivetését és behajtását kivette az állami közegek (officiales) kezéből és a városi tanács feladatává tette. Mindez arra vallana — és ez az uralkodó nézet [27] —, hogy Iulianus uralkodása kedvező volt az ordo curialis, tágabban fogalmazva: a városi jómódú rétegek számára. Ezt pedig már nem lehet állítani. A városi élet fenntartásáért felelős jómódú városi rétegnek adott kedvezmények csak a város gazdaságának, a városi közéletnek, nem pedig az illetők egyéni érdekeinek szolgálhattak. Jellemzően fejezi ki ezt a tendenciát Mamertinus panegyricusa e szavakkal: ». . . hogy a városokban ne a magánházak, hanem a középületek emelkedjenek új pompával.« [28]. Ezek a szavak azért is fontosak, mert pontos ellentétét adják annak az elítélő jellemzésnek, amellyel Libanios, a Iulianushoz igen közel álló rétor illette a császár elődjének, Constantinusnak a városokkal kapcsolatos eljárását [2.9]. Tehát egy olyan gondolat ez — a közvagyon és a magánvagyon szembeállítása az utóbbi rovására —, amely a császár környezetében közkeletű lehetett. Egyébként is ez a törekvés, mint a »régi jó erkölcsök« tartozéka, teljesen megfelelt Iulianus konzerváló és puritán törekvéseinek [30]. Más szóval ez anynyit jelent, hogy Constantinus alatt »a város« és a »curia« tönkrement, de (különösen egyes) városiak és curialisok gazdagodtak [31], Iulianus célja pedig az, hogy a curia, mint olyan, gazdagodjék, ne az egyes curialisok. Ezt a célt szolgálta a curialis tisztség betöltésére való kötelezettség többirányú kiterjesztése és megszigorítása [32], pl. Antiochiában kiterjesztése a leányági leszármazottakra is [33], a curiák létszámának növelése, plebejus elemek bevonásával [34], a curialisok ellenőrzése a tekintetben, nem érvényesül-e protekció, összeköttetés az előnyök és a terhek szétosztásában és a választásokban [35]. Éppen ilyen alapon érvénytelenítette a császár az antiochiai választást [36]. — A Constantinus alatt elég bőven adományozott [37] immunitásokat a császár csökkentette, vagy teljesen visszavonta [38], a clericusokat kötelezte a curialis terhek vállalására [39], A curialisok részéről űzött különböző fajta visszaéléseket akadályozni igyekezett [40]. 221}