Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Hahn István: Iulianus és Anticehia (Szempontok a mélylélektan kritikájához)

az intézkedések gazdasági hatástalanságában, hanem más, éspedig olyan mélyebben fekvő tényezőkben kell keresnünk, amelyek a császár egész politikájának jellegét és eredményességének fokát meghatározták. II. Iulianus császár politikai tevékenységének két sarkpontja — amennyiben igen jelentős katonai, határvédő tevékenységétől eltekintünk: egyrészt valláspolitikája, a pogányság helyreállítása, másrészt társadalmi és szociális törekvései. A köztudatban az előbbi, a vallási törekvés keltett lelkes együttérzést, vagy éles elutasítást az »apostata« személyével és törekvéseivel szemben. De nem árt rámutatni arra, hogy pl. a 362. évre kinevezett egyik consul, Claudius Mamertinus ez alkalomból szokásszerűen elmondott panegyricusában, köszönő és magasztaló beszédében, a császár katonai érdemei mellett szociális tevékenységét helyezi előtérbe, míg vallási törekvéseit csupán futólag említi meg. Már pedig a hivatalos udvari szónokok tényközlései bármily megbízhatatlanok legyenek is, mégis hitelesen tanúskodnak az udvari körök mindenkori hangulatáról és hivatalos álláspontjáról. A mai kutatás is megfelelő figyelmet szentel már a császár szociális tevékenységének [11], Azt a jogos kérdést azonban, van-e, éspedig milyen természetű, törvényszerű összefüggés Iulianus törekvéseinek két területe, a vallási és a szociális politika között, legélesebb formában csak nemrégen vetette fel egy szovjet kutató magyarra is lefordított tanulmányában, amely tudomásunk szerint az utóbbi évtized egyetlen magyarnyelvű publikációja Iulianus-szal kapcsolatban [12]. A tanulmány szerzője a kérdés megoldását abban látja, hogy »-egyrészt a késői birodalom valamennyi uralkodó társadalmi eleme csakhamar kereszténnyé vált, másrészt, hogy a hivatalos kereszténységgel szemben megfigyelhető vallási ellenzék fokozatosan egybeolvadt a dominátus-korabeli rezsim polgári ellenzékével. Közelebbről: az ősi pogány kultuszokhoz való makacs ragaszkodás sajátságos kifejezése lett annak a tiltakozásnak, ahogyan a válságba jutott ókori szabad polgárság ideológusai szót emeltek a bürokratikus-önkényuralmi kormányzat pusztító és demoralizáló új formái ellen» [13]. E jellemzés lényege tehát az, hogy Iulianusnak mind vallási, mind szociális törekvései egy tőből sarjadtak: mindkettő ama elnyomott szabad tömegek törekvéseit fejezi ki, amelyek ügyével a császár magát azonosította. III. E jellemzés igazság-tartalmának elemzése elsősorban azt a kérdést veti fel, kimutatható-e Iulianus törvényhozásában, írói és emberi megnyilatkozásaiban olyan határozott társadalmi profil, amely őt egy bizonyos társadalmi osztály, vagy csoport képviselőjének mutatja be oly értelemben, hogy az egyik társadalmi csoportot tudatosan előtérbe, 221}