Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A katolikus népoktatás helyzete Heves megyében a visitatio canonicák tükrében 1750—1850

a kántori és jegyzői tisztségre való előkészítéssel [45], A képesített tanítók száma azonban Heves megye területét tekintve, roppant csekély volt; az egri érseki tanítóképző intézet a század derekáig még nem igen tudta éreztetni hatását. A kormány ilyen mesterképző intézeteket nyitott Budán, Pozsonyban, Nagyváradon, Kassán, Győrött, Körmöcön, Zomborban stb., katolikus főpapok pedig az egrin kívül Szenesben, Pécsett, Veszprémben és Esztergomban. Ezeknek az intézeteknek a közelebbi célja az volt, hogy itt azokat, akik a mesteri hivatalra kívánják magukat szentelni, erre telhetőleg a legjobban előkészítsék. Távolabbi célja, hogy »a népnevelés célszerű irányt, egyszersmind ügyes terjesztőket nyervén, a fölséges Királynak hű jobbágyok, Hazának jó emberek, mívelt munkás s hasznos polgárok, hív lelkes és mi legfőbb, megelégedett fiak, az Anyaszentegyháznak pedig jámbor, erényes és buzgó keresztény hívek neveltessenek«. [46]. Az iskolamesterek a legtöbb helyen a falusi jegyzők tisztét is viselték. Az 1810-es évek vizitái elénk tárják, hogy Heves megyében különösen a gyöngyösi, a hevesi és pétervásárai járásokban általános a két tisztség együttes viselése. De ezen a téren nem igen javult a helyzet a század közepére sem. Az 1852. évi összeírás szerint igen kevés volt az olyan helység — kivéve az egri és a hevesi járást —, ahol az iskolamester a kántorságon kívül ne viselt volna egyéb hivatalt, főleg a jegvzőséget. A széki filiális tanító egy személyben kántor és két helységben, Széken és Terpesen ellátta a jegyzői és harangozói tisztet is. A gyöngyössolymosi tanító kántor, tiszteletbeli »helység-tanácsnok« és az »árvák atyja«. Mivel a legtöbb tanító valóban alig tudott jövedelméből megélni, a leggyakoribb jövedelmi forrás, ami már nem is számított mellékjövedelemnek, hanem rendes fizetésrésznek, a jegyzőség volt. Kápolnán 1852-ben az iskolamester látta el a közgyámi számadást, a felsőnánai tanító »föld becslői ügyvezető«, segédje pedig »földbecslői tollvivő« volt. »Ahol valamivel értelmesebb a tanító — írja Briedl Fidél — az a község jegyzői teendőit is végzi, vagy gazda, pajtabíró az uraságnál. Két úrnak szolgál, tehát természetesen egyiknek sem tehet eleget; ha az iskolát járja, a gazdaság szenved. Éppen így van a jegyzői hivatallal is, mely nagyon lebilincseli a tanítót, úgy annyira, hogy az iskolában csak ritkán jelenhetik meg s így kénytelen segédjére bízni a nevelői munkát; ha pedig az sincs: sehogy sem megy a tanítás dolga. így a gyermek hétszámra nem is lát iskolát, de nem is láthat, mert tanítója a bírónál a falu számadásaival és a boros kancsóval vesződik.« [47]. Ezért mind erősebben merült fel az a kívánság, hogy a mesteri és jegyzői hivatalt különválasszák egymástól, »mert ha a mester egyszersmind jegyző is, az kibeszélhetetlen sok gonosznak kútforrása a nép oktatásra nézve«. [48], A második Ratio erre vonatkozólag azt jegyzi meg, hogy a mester a jegyzői hivatal terhe alól mentesíttessék, hogy egész energiájával tanítói hivatalának élhessen. Ha pedig a község szegénysége ezt nem 178