Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Bakos József: A szép magyar beszéd. (A magyar beszédművelés és beszédnevelés fejlődéstörténete)

got és eggy hang soha se fejeztessen ki többféle betűvel.» »Magyar Grammatika, avvagy Nyelvtudomány, a Magyar Nemzeti Oskolák számára«, Budán, 1818-ban megjelent könyvében a hangrendről szólván megállapítja, hogy »a hangrendnek a Magyar nyelvben sokkal nagyobb hatalma van, olly annyira, hogy még a szóformálásnak és szóragasztásnak is parancsol . ..« A helyes magyar beszédre nevelés szempontjából lényeges az a megállapítása is, hogy az egységes magyar nyelvre, az egységes köznyelvi kiejtésre nem norma a tájnyelvi ejtés. Az élő, a beszélt nyelv nagy jelentőségét is kiemelte, amikor arról írt, hogy »a nyelv tulajdonképpen nem arra való, hogy írjuk, hanem hogy beszélljük . ..« A tudományos igénnyel alkotott, és az iskolák számára írt nyelvtanokban egyaránt lassan bővül a hangtani rész, mely — ahogyan Czuczor mondja [21] »a nyelvünkben jelennen élő vagy hajdan létezett szók alkatrészeit, a hangokat ismerteti«, s a beszédtechnika és a beszédművelés szempontjából általában keveset nyújtanak. Beszélnek ugyan a hangok helyes kimondásáról, a kiejtésről, de ez is kimerül néhány általánosság emlegetésében, mint pl. Fogarassi János »Művelt Magyar Nyelvtan Elemi része« (1843) című munkájában olvasható: »a magyar minden hangot tisztán, szabatosan szokott és szeret kimondani«. Fogarassi előbb idézett nyelvtanában a helyes magyar beszédtechnika szempontjából lényeges sorok olvashatók azonban a magyar hangsúlyról: »Minden szótag bír a kimondáskor kisebb-nagyobb mértékű erővel, kinyomással...« A hanglejtés szerepét is sejti, amikor megállapítja, hogy a beszédben a hang »fel és alászálló«, s ez a »lebegés, magosság — és mélységre terjedés, vagyis a hangnak fölemelkedése vagy alászállása legszembetűnőbb a zenében, de használtatik a szavalásban, sőt a közbeszédben is minden emberi nyelvben . . .« 6. Most azokat az írásokat kívánjuk regisztrálni, amelyek a beszédművelés és beszédnevelés gyakorlati kérdéseit érintik elsősorban. Az iskolai magyar nyelvi nevelés és oktatás vezetői és pedagógusai már az 1800-as évek elején beszédpedagógiai kérdéseket is felvetettek. »A Tanítás Módja« című, 1801-ben megjelent elaboratum [22] pl. a helyes ejtés és a helyes olvasás tanításával kapcsolatban említi, hogy »ne nótára« tanítsunk, »a rossz szokás szerént« az olvasást, hanem úgy, hogy a tanítványok »-természeti hangon tudjanak olvasni, úgy, hogy hangjokkal is megmutassák, hogy értelemmel olvasnak . ..« Amikor ez az írás »a természeti hangot« kéri számon, utal az iskolákban dívott helytelen, természetellenes, éneklő vagy monoton olvasási és felelési modorra is. Az egykorú vallomások megerősítik, hogy iskoláinkban dívott a szép beszédre való törekvés mind a tanárok előadásaiban, mind a diákok felelési módjában. Rudácsy György pataki tanár egyik megemlékezésében [23] olvashatjuk: »akkor a diák nem nagyolva, összetörve tálalta a feleletet, hanem szónokolva, akkor még büszkeség volt, ha szépen feleltük a felelni valót . . .« A tanárok előadásmódjáról Jókai emlékezik meg. Eppur si muove c. regénye egyik szereplőjének, Járai Ézsaiás pro13