Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve. 1957. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis ; Tom. 3)

I. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom- és a történettudományok köréből - Dr. Szántó Imre: A parasztság helyzete a veszprémi káptalan birtokain 1711—1780

a Muraközbe, a rábaközi Nádasdy-birtokekra mentette életét. Szigetvár elestével Kanizsa tett szert nagy katonai jelentőségre, amelyet állandóan kerülgettek a törökök. A martalócok feljöttek a Balaton déli szegélyéig és sorra égtek a somogyi palánkok. A végvári katonák évszámra nem kaptak ellátmányt, fizetséget. A kanizsai vár élén álló magyar főkapitányok, Tahy Ferenc, Zrínyi György, Bornemissza János, arra törekedtek, hogy katonáikat el tudják látni, s ezért minél több községet szolgálatra és adózásra erőltettek. Ment is ellenük a panasz a veszprémi püspök, a káptalan, a megye, meg a többi birtokos úr részéről. Zrínyi György ellen 1569-ben panaszkodott a veszprémi káptalan, hogy Kanizsakörnyéki falvait, Garaboncot, Merenyét és Újlakot „erőszakkal" elfoglalta. A káptalan 12 németpáhi (felsőpálhoki) jobbágyát pedig a zalahídvégi várnagy sanyargatta [11]. A törökökkel 1575-ben megújított béke dacára a háború tovább folyt, különösen 1586 óta. Az ellenségtől való félelem (metus Turcarum) előbb-utóbb az erdőkbe, vizenyős berkekbe való menekülésre, vagy behódolásra kényszerítette a jobbágyokat. Zalában „egy nap sincs, hogy nem hordanák az föld népét az törökök és az martalócok és az ki szaladhat, fotton fut. Gyakortaság ugyan sereggel mennek a szekerek mind iástul fiastul felrakodván a szegén nép. . ." [12]. A tizenötéves háború során, 1600-ban Kanizsa is elesett. Ezzel megdőlt az a védőfal, amely eddig oltalmazta a megye egyes részeit az örökös pusztítás ellen. Zala megye a török közelsége folytán olyan szánalmas sorsra jutott, hogy csak a véghelyeken maradtak lakosok. A szegénység a gabona drágasága miatt valamilyen szokatlan főzelékkel kényszerült éhségét csillapítani, s részint koldulással kereste betevő falatját [13]. Török, tatár, német, pestis, éhség vágott rendet a lakosság soraiban; szegénység, pusztaság, kárvallás mindenfelé. Sokat szenvedtek a Kanizsa-környéki veszprémi káptalani falvak is. Ezért Fejérkövy István veszprémi püspök a merenyei, garabonci és újlaki jobbágyoknak „nyomorúságokat, szegénységeket és mindenképpen való ínségeket tekéntvén, kiben az mostani üdőknek mivoltáért jutottak", 1587-ben minden jobbágynak megengedte, hogy „ennek utána sem gabonából, sem borból semmi kilencedet ne adjanak, hanem csak tizedet, vagy dézsmát fizessenek és tartozzanak megadni" [14]. Igaz ugyan, hogy a káptailan tiltakozott a püspök „nagylelkűsége" ellen, s tudtára adta, hogy a magáéból tegyen jót, és ne a máséból, mégis, a kilenced elengedése lényeges lépést jelentett a török fennhatóság alatt maradt vagy a végvári övezet vidékén élő jobbágyok úrbéres függőségének meggyengítése felé. A Zala megyei káptalan, de más földesurak jobbágyainak kilencedmentességét is csak a XVIII. század derekán számolták fel [15]. Az 1606. évi zsitvatoroki békével 40 éves viszonylagosan nyugodt korszák kezdődött a Nyugat-Dunántúlon is, Sennyei István veszprémi püspök a püspökségnek és a káptalannak 10 000 forintért elzálogosított birtokait visszaszerezte, amelyeknek legjelentősebb része Zichy Pál győri kapitány kezén volt. Az 1629. dec. 30-án megkötött egyezség értelmében visszakerült Veszprém városa és Füle. A többi birtokok nagyobbrészt 8* 115